EUR: 310,35 Ft
CHF: 289,21 Ft
2017. január 24., kedd
Timót

Külföld

Nobel-díjat adna Orbánnak az űrcowboy

Felix Baumgartner azzal vált ismertté, hogy néhány éve szó szerint leugrott a sztratoszférából. Az osztrák extrémsportoló most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Nobel-békedíjra javasolta a magyar miniszterelnököt.

“Ha Barack Obama Nobel-békedíjat érdemelt, úgy járja, hogy Orbán Viktor is kapjon egyet ” – többek között erről is írt Felix Baumgartner egy néhány nappal ez előtti Facebook bejegyzésében. Az osztrák extrémsportoló szerint a magyar kormányfő azzal szolgált rá az elismerésre, hogy a bevándorlási krízishelyzetben is képes volt “megvédeni az őt megválasztó országot és népet”. – Mindeközben Európa tétlenül szemlélődik, és már nem is titkolja, hogy szégyenteljes kudarcot vallott – fogalmazott.

Felix Baumgartner még a hét elején osztott meg egy képet a közösségi oldalán, amelyen az volt olvasható, hogy “azt az államot, amely a ki nem váltott horgászengedélyekért ugyan bírságol, de engedi, hogy emberek okmányok nélkül átmasírozzanak rajta, csakis idióták irányíthatják”. A poszt komoly visszhangot váltott ki, eddig több mint 20 ezren osztották meg és közel 3 ezren kommentálták. Volt, aki egyenesen nácinak nevezte a sportolót, mások viszont egyetértettek az üzenettel. Baumgartner a kapott reakciók hatására döntött úgy, hogy egy újabb bejegyzést szán a menekültválságnak. A hosszan taglalt írásban említette meg Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is.

Felix Baumgartner 2012 októberében mintegy 39 kilométer magasról hajtott végre ugrást Új-Mexikó felett. A szabadesés közben átlépte a hangsebességet, egyedüli emberként a világtörténelemben. A magassági rekordját 2014-ben döntötték meg: az új csúcs valamivel több mint 41 kilométer.

Ebben egyébként arra hívja fel a figyelmet, hogy a valóban védelemre szorulóknak egyértelmű kötelesség segítséget nyújtani, de ez nem eredményezheti a józan ész halálát, és hogy az egyes országok szuverenitása elvesszen. Szerinte az osztrák kormány előtt évek óta ismert a migrációs veszély, csakhogy semmit sem tett, így aztán nyakig sáros a mostani helyzet kialakulásában. Felix Baumgartner Angela Merkel német kancellárnak is keményen nekiment, szerinte a politikus által preferált “Wilkommenskultur” nem a megoldás, hanem maga a probléma. – Az ebbe az irányba tett lépések sem a menekültek, sem pedig a németek érdekeit nem szolgálják – fogalmazott. Felháborítónak nevezte, hogy míg a politika a hatóságoknak megtiltja, hogy őszintén beszéljenek az általuk tapasztaltakról, addig a “képtelen” polkorrektséget elvárja.

Felix Baumgartner (Fotó: MTI)

Felix Baumgartner (Fotó: MTI)

A bejegyzésben azt is leírta, hogy itt az ideje feltenni a kérdést, hogy meddig lehet elmenni az európai kultúra és identitás feladásában, hogy aztán azt egy vadidegen vallással és ideológiával vegyítsék. – Mi lesz a női jogokkal egy olyan világban, ahol a nőknek egyáltalán nincsenek is jogai? – vetette fel. – A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a “csak azért is” próbálkozásoknak nincs jövőjük – emlékeztetett Felix Baumgartner.

Kapcsolódó Cikkek