2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Külföld

Soros György beszólt Donald Trumpnak

Soros György szerint az amerikai republikánus párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump ingatlanmágnásnak esélye sincs arra, hogy elnökké válasszák.

A magyar származású amerikai pénzügyi szakember a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon arra az álláspontra helyezkedett, hogy “félelemkeltésével” Trump az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek tesz szívességet.


Soros György úgy véli, Trump népszerűsége ahhoz fog vezetni, hogy a demokraták jelöltje – aki szerinte Hillary Clinton lesz – földcsuszamlásszerű győzelmet arat majd. Clinton már a választásra kampányol, míg a republikánusok az előválasztással küzdenek – jelentette ki a milliárdos.

A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a Davosban összegyűlt pénzügyi elit kínosnak, hihetetlennek és veszélyesnek tartja a republikánusok körében vezető Trumpot, s bár a legtöbben továbbra is úgy vélik, hogy az ingatlanmágnás bedobja majd a törölközőt, mielőtt a párt kiválasztja jelöltjét, mégis egyre többen vannak, akik már nem tartják elképzelhetetlennek, hogy végül ő induljon az elnöki posztért a republikánusok jelöltjeként.


A Reuters megszólaltatta Eric Cantor korábbi republikánus vezetőt is, aki szerint Trump “nem komoly”, viszont elképesztően jól építi saját imázsát, és mozgósítja a választók rejtett haragját. “A Trump-láz nem fenntartható folyamat, és nem fog győzelmet hozni a jelöltnek” – vélekedett Cantor.

Arianna Huffington, a Huffington Post híroldal vezetője kifejtette, hogy lapja korábban a szórakoztató rovatba “száműzte” Trumpot, nem tartották komoly politikusnak, ám ezen változtattak, amikor Trump kijelentette, hogy egyetlen muszlimot sem szabad beengedni az Egyesült Államokba. “Túl veszélyes lett, hogy figyelmen kívül hagyjuk” – magyarázta Huffington.

A McKinsey tanácsadócég vezérigazgatója, Dominic Barton arról beszélt: az Egyesült Államok megítélésének is árthat, hogy Trump magát a kampányt is szórakoztatóiparrá alakította. “Ez világszinten kicsit kínos. Bár úgy vélem, nagy különbség van retorika és valóság között, és ezzel a legtöbben tisztában vannak. De hihetetlen, hogy mennyi ideje tudja csinálni. Egyszerűen hihetetlen” – hangoztatta Barton.

A demokrata táborban, Hillary Clinton támogatói között egyre többen amiatt aggódnak, hogy a volt külügyminiszter mondandójával nem tudja megfogni vetélytársát, Bernie Sanderst. Noha a legtöbben továbbra is úgy vélik, hogy Clinton szerzi meg a párt jelöltségét, sokakat aggaszt, hogy az egykori first lady nem tud fogást találni Sandersen, ami miatt egyrészt a vermonti szenátor egyre jobban áll, másrészt a republikánusok megszorongathatják Clinont.

A CNN amerikai hírtelevízió által készíttetett felmérés adatai szerint az előválasztások sorozatában elsőként szavazó Iowában a republikánusok körében Trump, a demorkatáknál pedig Sanders a legesélyesebb a győzelemre. New Hampshire-ben pedig elsöprő Sanders előnye Clintonnal szemben; a volt külügyminiszter népszerűsége 33 százalékos, míg Sandersre hatvan százalék szavazna a friss adatok szerint.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább erősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

    Tovább erősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

    Erősödtek az ausztrál-magyar kapcsolatok, és ennek üteme a következő időszakban tovább gyorsulhat – összegezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Steven Ciobo, Ausztrália kereskedelemért, turizmusért és beruházásokért felelős miniszterével folytatott találkozóján.

  • Legalább 10 terrortámadást hiúsítottak meg Libanonban

    Legalább 10 terrortámadást hiúsítottak meg Libanonban

    Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább tíz merényletkísérletét sikerült meghiúsítani az elmúlt hónapokban Libanonban köszönhetően azoknak az információknak, amelyekhez a hatóságok a terrorszervezet egyik őrizetbe vett, majd beépített ügynökként alkalmazott tagja révén jutottak – közölte pénteken a libanoni belügyminiszter.

  • Gyász! Elhunyt Paul Bocuse

    Gyász! Elhunyt Paul Bocuse

    Elhunyt 91 éves korában Paul Bocuse, a francia konyhaművészet megújítója. Évek óta Parkinson-kórban szenvedett. A lyoni séf halálhírét Gérard Collomb belügyminiszter, Lyon korábbi polgármestere jelentette be a helyi francia sajtónak szombaton.