EUR: 309,42 Ft
CHF: 288,21 Ft
2017. január 23., hétfő
Rajmund, Zelma

Egyéb XI.kerület XXII.kerület

Hegedűsék szerint a szerelem örök

Házasság hete Hegedűsék

Hegedűs Endre és felesége, Katalin 37 éve házasok, és még mindig azt állítják: a szerelem örök

A kerületben élő Hegedűs Endre zongoraművész és felesége, Katica a február 14-ig tartó házasság hete arca. A művészházaspár áprilisban már 37. házassági évfordulóját ünnepli, három felnőtt gyermekük van, de még mindig azt vallják: „Amikor összekötöttük életünket, azt szerelemből tettük, a szerelem pedig örök!”

A Hegedűs házaspár három gyermeke közül az elsőszülött Márton 29 éves, Anna lányuk 27, Bertalan, a legkisebb pedig 23.

hegedűsék 2

Hegedűs Berci, Katica, Bandi, Panka és Marci

– A muzsika szeretete és művelése benne van mindhármuk lelkében. A pálya nehézségeit látva azonban nem erőltettük ezt az irányt – tudtuk meg Hegedűséktől, akik április 7-én az újranyitott Promontor Étteremben ünneplik 37. házassági évfordulójukat, ugyanazon a helyen, ahol 1979-ben a lakodalmuk volt.

– Ahogy kéz a kézben haladunk közös életünk útján,  mélységeket és magasságokat éltünk és élünk meg. Kölcsönösen a másik boldogabbá tételének vágya vezet bennünket. Házasságunk kettőnk „műalkotása”, mely sok-sok türelmet, odaadást és bizony sokszor lemondást igényel. De megéri! A mai napig újabb szépségeket fedezünk fel egymásban. Házasságban élni nagyszerű kihívás és kaland, sehol máshol nem megtapasztalható örömök forrása. Sok egymásra szánt idő, bizalom, hűség és becsület a pillérei.

Kapcsolódó Cikkek