2018. január 17., szerda
Antal, Antónia

Külföld

Nagy-Britanniában aránytalan a magyarok adózása

A Nagy-Britanniában dolgozó 55 ezer magyar többet fizet be a helyi adórendszerbe, mint amennyi szociális juttatásban részesülnek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brit statisztikai adatokra hivatkozva a Sky News hírtelevíziónak csütörtök este Londonban adott interjújában.

A Reuters hírügynökségnek ugyancsak csütörtökön nyilatkozva a miniszter felhívta a figyelmet: ha Nagy-Britanniának megengednék, hogy korlátozza az uniós állampolgárok szociális ellátását, az “komoly kérdéseket” vetne fel azzal kapcsolatban, vajon az Európai Unió többi nagy tagállama nem akarná-e követni a példáját.


“Tiszteletben tartjuk minden ország jogát ahhoz, hogy csökkentse a visszaélés lehetőségét szociális rendszerével. De a diszkriminatív szabályozás elfogadhatatlan a számunkra” – mondta.

A miniszter mindkét interjújában beszélt arról, hogy a visegrádi országok a jövő héten közös álláspontot alakítanak ki a kérdéssel kapcsolatban. A hírtelevíziónak hangsúlyozta, hogy a szociális kérdésekről nagy óvatossággal kell tárgyalni.

Szijjártó az EU-tagságról megrendezendő brit népszavazással kapcsolatban a Sky News adásában hangoztatta, hogy Nagy-Britannia nélkül az Európai Unió sokkal gyengébb lenne, mint jelenleg. Kijelentette, Magyarország egyetért Nagy-Britanniával abban, hogy az erős unió csakis erős tagállamokra épülhet, hogy a tagállamok politikájának a versenyképességet és a bürokrácia csökkentését kell megcéloznia, hogy az unióban az eurózóna országai mellett azoknak is jól kell érezniük magukat, amelyek nem tartoznak az övezethez, és hogy meg kell erősíteni a nemzeti parlamentek szerepét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Új hímtagot kap a péniszrákos ló

    Új hímtagot kap a péniszrákos ló

    A Bridgtonban élő póni olyan betegséggel küzd ami nagyon kevés fajtársát érinti. Richard a ló pénisze teljesen elrákosodott. Ahhoz, hogy megmentsék az állat életét online gyűjtésbe kezdtek gondozói, hogy elég pénzt szerezzenek az állat műtétjére, ami során új hímvesszőt kapna a beteg testrésze helyett.

  • Egyre több színész határolódik el Woody Allentől

    Egyre több színész határolódik el Woody Allentől

    Egyre több amerikai színész, többek közt Rebecca Hall, Greta Gerwig, Ellen Page, határolódik el Woody Allentől és legújabb filmjétől a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyermekmolesztálási vádak felelevenítése nyomán.