2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Külföld

Nagyon nehezen halad a tárgyalás Nagy-Britannia uniós reformigényeiről

Bennfentes források szerint a vártnál is nehezebben halad a Nagy-Britannia uniós reformigényeiről szóló csütörtök esti tárgyalás az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csúcstalálkozóján.

Nevük mellőzését kérő uniós források szerint David Cameron brit kormányfő olyan javaslatot tett az ülésen, amelynek értelmében Nagy-Britanniában akár tizenhárom éven át is korlátozhatnák az unióból érkező külföldi munkavállalók foglalkoztatással összefüggő juttatásait. A javaslat a tanácskozásról kiszivárgott hírek szerint komoly ellenállásba ütközött számos tagállam részéről.


A brit miniszterelnök állítólag egy másik, heves vitákat kiváltó felvetéssel is előállt kormánya azon követelésével kapcsolatban, amely az uniós munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyermekei után járó családi pótlék csökkentésére vonatkozott. A név nélkül nyilatkozó EU-illetékes azt közölte, Cameron új javaslata szerint ebben az esetben nem csökkentenék, hanem teljesen megszüntetnék a családi pótlékot, és ez nemcsak az újonnan érkezőkre, hanem a már a szigetországban dolgozókra is vonatkozna.

Más források “konstruktív, de feszült” tárgyalásokról számoltak be, amelyek során eddig egyik főbb vitás pontot sem sikerült rendezni.


A kétnapos brüsszeli találkozó két központi kérdés körül forog: a menekültválság és a brit uniós reformigények. A csütörtöki nyitónapon főként az utóbbi kerül terítékre, tájékozott források szerint a tárgyalás a munkavacsora után akár késő éjszakáig is elhúzódhat.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

A brit miniszterelnök pártja tavaly májusi választási győzelme óta komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megszerezze a reformokhoz szükséges támogatást. David Cameron e célból minden egyes tagállami vezetővel legalább két alkalommal egyeztetett, húsz tagországba ellátogatott, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Martin Schulz európai parlamenti elnökkel és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével pedig összesen közel harminc megbeszélést folytatott.

Kapcsolódó Cikkek

  • Zátonyra futott egy komp Calais-nál

    Zátonyra futott egy komp Calais-nál

    Kavicszátonyra futott vasárnap délután egy angol komp Calais francia kikötővárosnál; a fedélzetén lévő 313 utasnak nem esett baja – közölték az illetékes hatóságok.

  • Elárvereztek egy teljes falut

    Elárvereztek egy teljes falut

    Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót (mintegy 43 millió forintot) ért meg az Alwine nevű település.

  • A szakértő szerint igen kicsi az esély új szavazásra a Brexitről

    A szakértő szerint igen kicsi az esély új szavazásra a Brexitről

    A nehézkesen haladó tárgyalások ellenére kicsi az esély arra, hogy új szavazást tartsanak az Egyesült Királyságban az uniós kiválásról – mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán vasárnap azzal kapcsolatban, hogy pénteken előzetes megállapodás született a kiválás legfontosabb feltételeiről.