2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Külföld

Németországban már idén 120 támadás volt menekültszállások ellen

Németországban az idén eddig 118 atrocitás és erőszakos támadás történt menedékkérők szállásai ellen, köztük 17 gyújtogatás – közölte a szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.

Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy 112 esetet a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények közé sorolnak, 6 esetben pedig nem állapították meg, de nem is zárták ki a politikai motivációt.


A gyújtogatások mellett regisztráltak 27 erőszakos bűncselekményt, 43 rongálást és 31 úgynevezett propaganda bűncselekményt is. Az utóbbi kategóriába tartozik például a tiltott önkényuralmi jelképek mázolása menedékkérőket befogadó intézmények falára.

A menekültellenes bűncselekmények területi megoszlása azt mutatja, hogy nem keletnémet sajátosságról, hanem az egész országot sújtó gondról van szó – tette hozzá a szóvivő, akit a napokban történt incidensekkel kapcsolatban kérdeztek az esetek számának alakulásáról.

A legnagyobb felzúdulást a német közéletben a szászországi Rechenberg-Bienenmühl Clausnitz nevű részében történt eset váltotta ki. Ott csütörtökön nagyjából száz tüntető blokád alá vett egy menedékkérőknek kialakított szállást, és nem engedte be a területre az első lakókat szállító buszt. A tüntetést rohamrendőrök számolták fel.

Steffen Seibert kormányszóvivő szégyenletesnek nevezte, hogy egyesek képesek megfélemlíteni másokat, köztük nőket és gyerekeket csak azért, mert menekültek.

Ez nem jellemző Németországra. “A mi országunk másmilyen, a mi országunk tudja, hogy bajban lévő emberekről van szó. Tisztelettel és együttérzéssel bánunk velük” – mondta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Leves miatt bukott le egy gyilkos

    Leves miatt bukott le egy gyilkos

    Levesválasztása buktatott le egy gyilkost Indiában: a bűntett elkövetője ugyanis, aki ellopta áldozata személyazonosságát, vegetáriánus ételt kért egy kórházban.

  • Berlin sem osztja Tusk kvótaügyi véleményét

    Berlin sem osztja Tusk kvótaügyi véleményét

    A német kormány nem osztja az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak azt a véleményét, miszerint a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztását szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben – mondta szerdán Berlinben egy német kormányzati forrás.