2017. november 05., vasárnap
Imre

Belföld

Oktatási államtitkárság jön létre Palkovics László vezetésével

Palkovics László felsőoktatási államtitkár a jövőben oktatási államtitkárként dolgozik tovább, átveszi a köznevelési államtitkári feladatokat Czunyiné Bertalan Judittól, aki a digitális tartalomfejlesztésért felel majd kormánybiztosként. Az emberi erőforrások minisztere által szombaton bejelentett intézkedést valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki párt indokoltnak, de a közoktatás problémáinak megoldására elégtelennek minősítette, a Fidesz-frakció ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok vagy az államtitkárok.

Balog Zoltán tárcavezető sajtótájékoztatóján közölte, a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülését már Palkovics László vezeti. Szólt arról is: a kormányfő, akivel a változtatásokról egyeztetett előző nap, nem fogalmazott meg kritikát Czunyiné Bertalan Judit munkájával kapcsolatban, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon.


Budapest, 2016. február 6. Palkovics László - eddigi felsőoktatási államtitkár, aki ezentúl oktatási államtitkár lesz - beszél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) sajtótájékoztatóján Budapesten 2016. február 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Budapest, 2016. február 6.
Palkovics László – eddigi felsőoktatási államtitkár, aki ezentúl oktatási államtitkár lesz – beszél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) sajtótájékoztatóján Budapesten 2016. február 6-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A miniszter kifejtette: a 2012-ben a köznevelés megújítása területén elindított folyamat első szakasza lezárult; elkészült az új nemzeti alaptanterv, és fontos eredmény az életpálya is. Az idei évet beszámítva három év alatt 234 milliárd forinttal több jut a tanárok bérezésére, mint korábban. Lezárult az a fejlesztési időszak, amely alatt 500 intézmény újult meg 120 milliárdból. A következő fejlesztési időszakban nagyrészt uniós és magyar forrásokból 210 milliárd érkezik a területre.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy 198 tankerületben tartottak köznevelési konzultációkat és 2207 iskolával egyeztettek, számos javaslat és kritika fogalmazódott meg, ezeket megvizsgálják. A legfontosabb kérdések között a gyermekek terhelését, a tudásanyag mennyiségét, az intézményfenntartásban a pedagógusok által megnevezett szervezeti problémákat, a pedagógusok munkaterhelését és minősítését említette.


A Fidesz-frakció szerint a köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is “a pedagógusokra rátelepedő hergelők”. Az ellenzéki pártok nyilatkozataira reagálva azt írták: “akik ma a pedagógusokat politikai célokra használják, kormányzásuk alatt csökkentették a fizetésüket, több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek utcára, és a liberálisok oktatásukkal lerontották a diákok teljesítményét”.

Kapcsolódó Cikkek

  • A jövő hétre borúsabb, szomorkásabb idő érkezik

    A jövő hétre borúsabb, szomorkásabb idő érkezik

    Hétfőn még az ország nagy részén sok lesz a napsütés, aztán viszont borúsabb idő várható. Többször várható kisebb eső, zápor is. Ezzel együtt továbbra sem kell jelentős lehűlésre számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Őrizetben a bodrogközi halálos mérgezés gyanúsítottja

    Őrizetben a bodrogközi halálos mérgezés gyanúsítottja

    Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon, a mérgezésbe időközben egy másik ember is belehalt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

  • Fidesz: A ma már megbecsült egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt

    Fidesz: A ma már megbecsült egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt

    A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb béremelés – hangsúlyozta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, azt állítva ezzel szembe, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja.

  • Soros szervezete terroristákat pénzel

    Soros szervezete terroristákat pénzel

    Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations) több amerikai alapítvánnyal együtt több millió dollárt adományozott olyan muzulmán egyesületeknek, amelyeket azzal vádolnak, hogy radikális iszlám mozgalmakkal vagy terroristának minősülő szervezetekkel is összeköttetésben állnak – írja a 888.