EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 27., szombat
Hella

Külföld

Oroszország ezer milliárd rubel értékben privatizálna

Pontos listát még nem hozott nyilvánosságra az orosz kormány a privatizálandó állami vagyonokról, a pénzügyminiszter a hétvégén ugyanakkor azt mondta, hogy a magánosítás értéke eléri az ezer milliárd rubelt (1 rubel=3,45 forint).

Alekszej Kudrin azt mondta továbbá, hogy ilyen nagyságrendű privatizációt egy év alatt nem lehet lebonyolítani, két év alatt viszont igen.

A pénzügyminiszter konkrétan beszélt a Rosznyefty olajcégről, amelynek 19,5 százalékát értékesítené az állam, és az ebből származó bevétel kormányzati várakozások szerint legkevesebb 500 milliárd rubel lehet.

Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter nemrég azt mondta, hogy a listán szerepelhet az Alrosa, a világ legnagyobb gyémánttermelője, továbbá a Basnyefty orosz olajtermelő vállalat. Vlagyimir Putyin államfő még decemberben az Aeroflot légitársaság magánosításáról beszélt.

Érdeklődés máris mutatkozik a még hivatalosan el sem indított privatizáció iránt. Így például a Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég bejelentette: megvenné a Basnyefty olajvállalat állami részesedését. Orosz kormányzati forrás szerint a tavaly hetedik legnagyobb olajtermelő Basnyefty iránt más cégek is érdeklődnek.

Viktor Vekszelberg orosz milliárdos pedig szombaton azt mondta, hogy megvenne néhány orosz bányát. Ő az első orosz oligarcha, aki hivatalosan is érdeklődést tanúsított a kormány privatizációs terve iránt.

Viktor Vekszelberg arra a kérdésre válaszolva, hogy érdekli-e a tavaly 3,5 milliárd dollár bevételű Alrosa vagy más bányák, a milliárdos azt válaszolta, hogy “minden az ártól függ”. Majd hozzátette: “Megvennénk néhány bányát, tradicionálisan érdekeltek vagyunk az ágazatban, de meglátjuk, hogy mit ajánl az állam”.

Viktor Vekszelberg leszögezte ugyanakkor: az orosz olaj- és gázipar hidegen hagyja. Ő volt egyike annak a négy orosz milliárdos alkotta konzorciumnak, amely 2013-ban a TNK-BP olajtermelőből 27,7 milliárd dollárért adott el részesedést a Rosznyefty cégnek. Az ügylet mintegy 7 milliárd dollárral gyarapította Viktor Vekszelberg vagyonát.

Az orosz kormány azért kénytelen eladni állami részesedéseket, mert a kőolaj áresése miatt megcsappant a költségvetés bevétele, ami miatt máris jelentősen kurtítani kellett a kiadásokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Kérdéses, hogy a New York-i CEU hogyan tud Magyarországon a felsőoktatási tanulmányokkal kapcsolatban dokumentumokat kiállítani akkor, amikor azt Philadelphiában akkreditálták, és alapító okiratában a budapesti egyetem címe szerepel, az amerikai metropoliszra pedig csak hivatkoznak – teszi fel a kérdést a Magyar Idők.

  • Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Moszkvában őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet négy tagját, akik merényletekre készültek az orosz főváros közlekedési hálózatának objektumai ellen – közölte csütörtökön a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

  • Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy orosz újságírót egy szibériai kisvárosban, a helyi hatóságok csütörtöki közlése szerint az illetőt munkájával kapcsolatban ölhették meg, de egyelőre nem tudják, hogy milyen indítékkal.