EUR: 310,41 Ft
CHF: 259,14 Ft
2018. április 19., csütörtök
Emma

Belföld

Rengeteg a szabálytalanság a hazai webáruházaknál

Idén is kiemelten ellenőrzi a virtuális áruházakat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), ugyanakkor az internetes kereskedelemben talált sok szabálytalanság miatt az is fontos, hogy a fogyasztók tudatosabban vásároljanak – hívta fel a figyelmet a hatóság a Magyar Idők hétfői számában.

A hatóság tavaly az általuk vizsgált webáruházak 88 százalékánál bukkant valamilyen szabálytalanságra, amelyből kára származhatott a vásárlóknak. Ezek közé tartozik például, hogy a kereskedő titkolja kilétét, kizárólag előre fizetés esetén küldi el a terméket, vagy tévesen tünteti fel az árakat.


Az NFH tájékoztatása szerint a fogyasztó a vásárlás előtt több ponton is tájékozódhat. Például már az internetes oldal felkeresésekor kiderülhet, hogy tisztességes-e a vállalkozás, mivel a webáruház üzemeltetői kötelesek feltüntetni adataikat, ennek híján felmerülhet, hogy szabálytalanul működik a társaság. Az általános szerződési feltételekből pedig kiderülnek többek között a szállítás és fizetés részletei, valamint az elállási joggal, jótállással, illetve szavatossággal kapcsolatos információk.

Ha felmerül a gyanú, hogy a webáruház nem jól tüntette fel az árakat, vagy nem tájékoztatott megfelelően, a fogyasztó a lakóhelye szerinti illetékes kormányhivatalhoz, a vásárlást követően felmerülő problémákkal kapcsolatban, illetve minden szerződéssel kapcsolatos jogvitában pedig a békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Varga Mihály: Új szintre lép a V4-ek közötti ipari együttműködés

    Varga Mihály: Új szintre lép a V4-ek közötti ipari együttműködés

    A globális versenyben Európának új iparpolitikára van szüksége, amely erősíti az innovációs kapacitásokat, előmozdítja az új technológiák gyorsabb bevezetését, és ösztönzi a vállalkozói szellemet, biztosítva ezzel azt, hogy a V4-régió továbbra is az Európai Unió (EU) növekedési motorja maradjon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a V4-országok együttműködési szándéknyilatkozatának aláírása alkalmából.

  • Hatályon kívül helyezték Budaházy ítéletét

    Hatályon kívül helyezték Budaházy ítéletét

    Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

  • Nagyobb költségvetés, több sztárfellépő az idei Szigeten

    Nagyobb költségvetés, több sztárfellépő az idei Szigeten

    Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek – mondta el Kádár Tamás főszervező a Sziget csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Soros emberei behálózták az EU intézményeit

    Soros emberei behálózták az EU intézményeit

    Az Európai Bizottság alelnöke mellett Soros Györgynek több megbízható embere is dolgozik az Európai Unió intézményeiben. A TV2 Tények birtokába került dokumentumok alátámasztják, hogyan, mely személyeken keresztül befolyásolja a milliárdos és az általa finanszírozott szervezetek az európai politikát.