EUR: 305,44 Ft
CHF: 275,20 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Belföld

Simon: kaotikus állapotban van Salgótarján költségvetése

A salgótarjáni Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt szerint az, hogy az MSZP-s alpolgármester külön támogatást kért a miniszterelnöktől, nyílt beismerése annak, hogy a város csődhelyzetben van.

Simon Tibor arra reagált pénteken az MTI-nek, hogy a kormányfő nevében válaszoló Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke azt írta: csak az önkormányzati hivatal kiadásainak teljes áttekintését, a város valós pénzügyi és gazdasági helyzetének feltárását követően lehet csak szó kormányzati támogatásról.

A Fidesz-KDNP jelöltje elmondta: az előző városvezetés 945 millió forintos plusszal adta át a város kasszáját az új önkormányzatnak, de a hivatal szakemberei novemberben úgy számoltak, hogy a 2016-os működési hiány 1,1 milliárd forint.

Simon Tibor hozzátette: ehhez képest Fekete Zsolt alpolgármester (a baloldal polgármesterjelöltje) különféle számokkal áll elő, a múlt héten a költségvetési bizottság előtt 300 millió forint körüli pénzmaradványról beszélt, ezen a héten már több mint 600 millió forintról beszélnek, “tehát hétről-hétre több száz millió forinttal ugrálnak a számok”.

Ezek szerint a jelenlegi MSZP-s városvezetés nem tudja pontosan, hogy 2015-ben és 2016-ban milyen számokkal dolgoztak, illetve milyen számokkal szeretnének dolgozni, ebből is látszik, hogy teljesen kaotikus állapot van most a város költségvetésében – jelentette ki.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meredeken nő a rendvédelmi dolgozók fizetése

    Meredeken nő a rendvédelmi dolgozók fizetése

    Átlagosan ötven százalékkal nő a rendvédelmi dolgozók illetménye 2019-ig a 2015 júliusától elindult életpályamodellnek köszönhetően; emellett 2010 és 2017 között csaknem hétezer fővel nőtt a rendőrség hivatásos állománya, miközben a betöltetlen álláshelyek száma mintegy kétezerrel csökkent – írta a Magyar Idők szerdán.

  • Így kutatják át a cellákat a börtönőrök – Fotók!

    Így kutatják át a cellákat a börtönőrök – Fotók!

    – Nincs különbség férfi és nő között a büntetés-végrehajtásban, ha valakinek fontos az elhivatottság, lényegtelen, hogy valaki férfi vagy nő – mondta a 26 éves Marosi Bettina, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet udvarán.

  • Rekordforgalom a repülőtéren

    Rekordforgalom a repülőtéren

    A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mindkét termináljában a FINA 2017 színes pólóiba öltözött fiatalok fogadják a budapesti úszó- és vízilabda-világbajnokságra érkezőket.

  • Durva! Tízmilliókat költ bérkommentelőkre a Jobbik

    Durva! Tízmilliókat költ bérkommentelőkre a Jobbik

    Több tízmillió forintért alkalmazott a Jobbik médiafigyelőket, azaz bérkommentelőket annak érdekében, hogy a közösségi oldalakon lejárassák és ellehetetlenítsék azokat, akik bírálják a pártot és annak politikáját – írja a Magyar Idők.