EUR: 309,50 Ft
CHF: 289,18 Ft
2017. március 25., szombat
Irén, Írisz

Belföld

Soros sem maradhat ki a mai buliból

Ma lesz a nagy nap, a hazai pedagógusok tüzesebb része utcára vonul a magyar oktatás megmentésére hivatkozva. A megmozdulás szervezésébe több civil csoport is odaadóan beszállt, az összképet talán egyedül csak az rontja, hogy a szervezetek mögött rendre a jó öreg Soros Györgybe botlani. A multimilliárdos most is – mint mindig, ha a társadalom érdekei úgy kívánják – két kézzel szórja a pénzt.

Soros György, üzletember, milliárdos (Fotó: MTI)

Soros György (Fotó: MTI)

Ezer százzal kötődnek Soros Györgyhöz azok a civilek, amelyek a napokban zajló pedagógus megmozdulások hátterében tüsténkednek. Az ötletgazdaként tevékenykedő szervezetek, név szerint a Hívatlanul Hálózat, a Humán Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) először január 30-ára hívott össze „Országos tantestületi értekezletet”, a következő állomásként pedig az ígéretek szerint holnap országszerte utcára viszik a kissé felheccelt pedagógusokat. Mindez egy forintjába sem kerül a tiltakozó tömegnek, hiszen a résztvevők utazását a Soros-civilek feneketlen zsebe állja.

De, hogy ne csak rébuszokban beszéljünk, lássuk, ki mindenki teszi majd tiszteletét a szerdai eseményeken. A Humán Platformról például azt kell tudni, hogy nyíltan támogatják az azonos neműek házasságát, de természetesen az LMBTQ mozgalom más tagjai mellől sem hiányozhatnak, ha azok emberi jogainak szélesítéséről van szó. Erősen bevándorláspártiak, és a magyar jogállamiság rendre szúrja a szemüket. A Hívatlanul Hálózat ugyanez pepitában, így aztán magától értetődik, hogy mindkét szervezet jelen lesz a holnapi demonstráción.

Gulyás Márton, Krétakör, Humán Platform, aktivista (Fotó: MTI)

Gulyás Márton (Fotó: MTI)

A Humán Platform egyébként még a 2014-es őszi tüntetéseken szerzett magának hírnevet, első embere az olykor egészen szórakoztató performanszokat bemutató Gulyás Márton. Ő volt az, aki még tavaly novemberben egy tízpontos műesést produkálva távozott a Magyar Művészeti Akadémia színpadáról miután jól kikiabálta magát a Vigadó épületében éppen zajló közgyűlésen. De ugyancsak Gulyásnak sikerült elérnie azt a bravúrt is, hogy baloldali aktivista létére felpofozták egy Demokratikus Koalíció által meghirdetett találkozón. A még mindig ifjú titán amúgy a Schilling Árpád hivatásos demokráciaféltő fémjelezte Krétakör istállójából indulva kezdte meg harcát a tökéletes köztársaságért. Ez a szerveződés 2012-ben 35 millió forintot akasztott le a Soros György által gründolt Nyílt Társadalom alapítványtól. Gulyás a Krétakör ügyvezetőjeként is működött, de ez feltehetőleg nem elégítette ki, ezért aztán idővel elrajtoltatta a saját projektjét, a Humán Platformot. Anyagi problémáik nekik sem voltak, a Norvég Civil Alap pénzein olyan remekbe szabott hírverésre is futotta, mint a budai Váralagútba pozicionált Lázár János ellenes tüntetés. Apró szépséghiba, hogy utóbb kiderült: a norvégok nem éppen így gondolták a pályázati források felhasználását.

A tüntetések harmadik lába a PDSZ, amely egyfajta szakmai bázisát adja a demonstrációknak. Azért itt is kilóg a lóláb, hiszen a budapesti választmányuk ügyvivője az a Komjáthy Anna, aki még 2008-ban tört lándzsát Gyurcsány Ferenc akkor miniszterelnök zseniális ötlete, a vizitdíj mellett, de az elsők között csatlakozott a Fekete Ország egészségügyi tömörüléshez is, amelyet minő véletlen, a Hívatlanul Hálózat jegyez.

Összességében tehát élménydúsnak ígérkezik a holnapi muri, pláne, hogyha még megemlítjük, hogy Horn Gábor ex-SZDSZ-es parlamenti képviselő (a Soros Alapítvány oktatási programjának egykori igazgatója) is nevével öregbíti az eseményt, de a pletykák szerint Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid bevándorlókat istápoló misszió hajdani szóvivője is a támogatók között szerepel.

Kapcsolódó Cikkek