EUR: 309,50 Ft
CHF: 288,61 Ft
2017. március 30., csütörtök
Zalán

Külföld

Újabb súlyos szankciók Észak-Korea ellen

Barack Obama amerikai elnök aláírta csütörtökön az Észak Korea elleni szankciók bővítéséről szóló törvényt – közölte a Fehér Ház.

A kongresszus által már a múlt héten elfogadott szankciók Észak-Korea nukleáris programja, a január elején végrehajtott újabb kísérleti atomrobbantás, majd az egy hónappal későbbi rakétakilövés, továbbá az emberi jogok megsértése és kibertámadások miatt hivatottak büntetni Phenjant.

Az újabb büntetőintézkedések célja, hogy elvágja Phenjant a rakétára szerelhető méretű, kicsinyített nukleáris robbanófej és a hordozásához kellő, nagy hatósugarú, ballisztikus rakéta kifejlesztéséhez szükséges pénzügyi forrásoktól.

Az elnök által aláírt új intézkedések emellett 50 millió dollárt különítenek el Észak-Koreába irányuló rádióadások sugárzására és humanitárius segélyprogramokra is.

A törvényjavaslatot gyorsan és szinte egyhangúlag szavazta meg a hónap elején az amerikai törvényhozás. Február 12-én a kongresszusban 408 szavazat ellenében mindössze ketten szavaztak a szankciók ellen, míg a szenátusban két nappal korábban egyhangú döntéssel támogatták őket.

Washington mindeközben folyamatosan egyeztet Pekinggel arról, hogy az ENSZ milyen további szankciókkal sújtsa Észak-Koreát. Peking elutasítja az olyan intézkedéseket, melyek szerinte romba döntenék Észak-Korea gazdaságát, destabilizálva a Koreai-félszigetet, ugyanakkor támogatja az olyan újabb szankciókat, amelyek “megfizettetik a kellő árat” Phenjannal az ENSZ Biztonsági Tanácsa kötelező érvényű határozatainak sorozatos megsértéséért.

Katina Addams, az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok elsődleges célja Észak-Koreában a békés úton történő nukleáris leszerelés. A Yonhap dél-koreai hírügynökség ezt úgy értékelte, hogy Washington elutasította Peking javaslatát arra, hogy béketárgyalásokat indítsanak Phenjannal.

Vang Ji kínai külügyminiszter a hét elején tett javaslatot erre ausztrál kollégájával való találkozója után. Egy békeszerződés Észak-Korea és az Egyesült Államok között – ami Phenjan régi követelése – hivatalosan véget vetne a félsziget kettészakadását eredményező, több mint hatvan évvel ezelőtti koreai háborúnak. Washington azonban addig nem hajlandó erről tárgyalni, amíg Észak-Korea le nem tesz nukleáris ambícióiról, illetve annak témájában le nem ül a tárgyalóasztalhoz.

Kapcsolódó Cikkek