EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 27., szombat
Hella

Külföld

15 év kényszermunkára ítéltek Észak-Koreában egy amerikai diákot

Tizenöt évi kényszermunkára ítélték szerdán Észak-Koreában azt az amerikai diákot, aki január elején egy csoporttal turistaúton járt az országban, és “államellenes” bűncselekmény vádjával letartóztatták – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.

A 21 éves Otto Warmbier – nem sokkal azelőtt, hogy a turistacsoport elutazott Phenjanból – ellopott egy észak-koreai politikai propagandaplakátot szállodájának abból a részéből, amelyet kizárólag a személyzetnek tartottak fenn. Ez Észak-Koreában államellenes bűntettnek számít.

A diák a phenjani Yanggakdo International Hotelben szállt meg. Már a repülőtéren volt, hogy Kínába utazzon, ott vonták félre a biztonsági ellenőrzésnél. A turistacsoport várt volna rá, de felszólították a csoport többi tagját, hogy szálljon fel a repülőgépre. A gépen egy észak-koreai tisztségviselő azt mondta, hogy Warmbiert “kórházba szállították”. Az utazási iroda később tudta meg, hogy a diákot őrizetbe vették.

Warmbier február végén megjelent a helyi sajtó előtt Phenjanban, beismerte “államellenes” bűnét, és bocsánatért esedezett.

Korábban is előfordult, hogy az Észak-Koreában őrizetbe vett külföldiek nyilvánosan beismerték azokat a bűnöket, amelyekkel a hatóságok vádolták, de vallomásukat később, szabadon engedésüket követően visszavonták.

Phenjan azt állítja, hogy Warmbier a washingtoni kormányzat “hallgatólagos támogatásával és befolyása alatt” követte le a bűncselekményt.

Észak-Korea gyakorta tartóztat le turistaként az országba látogató nyugati állampolgárokat. Az Egyesült Államok és Kanada nem is ajánlja, hogy állampolgárai a kommunista országba utazzanak.

Észak-Koreában raboskodik egy kanadai lelkész is, akit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek felforgatás vádjával. A 60 éves, dél-koreai születésű Hyeon Soo Limet, aki a Fény Koreai Presbiteriánus Egyház torontói lelkésze, tavaly december közepén ítélték el, szintén államellenes bűncselekmények vádjával. A lelkész tavaly januárban utazott

Észak-Koreába, ahol rendszeresen segítette egy szanatórium, egy csecsemőotthon és egy árvaház munkáját. Korábban már több mint százszor járt az országban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Magával kötött szerződést Soros egyeteme

    Kérdéses, hogy a New York-i CEU hogyan tud Magyarországon a felsőoktatási tanulmányokkal kapcsolatban dokumentumokat kiállítani akkor, amikor azt Philadelphiában akkreditálták, és alapító okiratában a budapesti egyetem címe szerepel, az amerikai metropoliszra pedig csak hivatkoznak – teszi fel a kérdést a Magyar Idők.

  • Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Robbantani akartak a terroristák, időben lekapcsolták őket

    Moszkvában őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet négy tagját, akik merényletekre készültek az orosz főváros közlekedési hálózatának objektumai ellen – közölte csütörtökön a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

  • Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy újságírót

    Agyonlőttek egy orosz újságírót egy szibériai kisvárosban, a helyi hatóságok csütörtöki közlése szerint az illetőt munkájával kapcsolatban ölhették meg, de egyelőre nem tudják, hogy milyen indítékkal.