2017. január 22., vasárnap
Artúr, Vince

Extra

Ada és Puskás Peti a női sztereotípiák ellen kampányol

A nemi megkülönböztetés gyermekkorunk óta a mindennapjaink része, és bizony gyakran megnehezíti a hölgyek érvényesülését az élet egyes területein. A Telenor a közelmúltban egy olyan ingyenes hangulatjel-készletet adott ki okostelefonokra, amely segíthet a hölgyekkel szembeni sztereotípiák legyőzésében. Az ennek kapcsán szervezett látványos felvonuláson Ada és Puskás Peti is részt vett, hogy támogassa a női szerepek színesebb bemutatását célzó kampányt.

Flashmob2Ada szerint a pályaválasztáskor az ember egyéniségének sokkal nagyobb szerepe van, mint a nemének, ennek ellenére kiskorában őt inkább a nőies szakmák vonzották.

– Óvodásként énekesnő szerettem volna lenni, de hamar kiderült, hogy nincs hangom. Később Madonna háttértáncosának készültem, majd a kedvenc sorozatom, a Beverly Hills 90210 szereplőjének. Delfinekkel is szerettem volna foglalkozni, de ahhoz tengerbiológusnak kellett volna mennem– kezdte nevetve a műsorvezető, aki a média világában megtapasztalhatta, milyen érzés, ha a neme miatt választják ki egy munkára, vagy épp azért utasítják el.

– Minden műsor esetében megvan az a karakter, az a stílus, akit keresnek, de sosem éreztem hátránynak, hogy nő vagyok. Vannak ugyanis olyan műsorok vagy szituációk, aminek egyszerűen jobban áll egy férfi. Ahogy például vannak olyan szakmák is, ahol egy férfi jobban helyt tud állni, vagy épp fordítva. Természetesen a sztereotípiákra könnyen rá is lehet cáfolni, hiszen nagyon sok jó férfi szakács vagy épp fodrász van, pedig ezeket alapvetően nőies szakmáknak tartják – mesélte.

Flashmob4

– A menetben a műsorvezető mellett ott volt Puskás Peti is, aki elmondta: fontosnak tartja, hogy a 100 új hangulatjel-karakter között súlyemelő, űrhajós, mérnök, programozó és építész nő is szerepel. „Törekszem arra, hogy minél több nő dolgozzon körülöttem – férfiasnak tartott munkakörökben is -, hiszen ők adják a csapat lelkét. Örülnék, ha a politikusok között is sokkal több nő lenne, mert azon a téren is nagy szükség lenne rájuk – de szerintem gyakorlatilag nem a neme számít valakinek, hanem hogy jó-e abban amit csinál – magyarázta az énekes, aki sosem tagadta, egész életében nagy hatással voltak rá a hölgyek.

– 18 évesen épp egy lány miatt kezdtem el énekelni. Szakított velem és úgy gondoltam, egy szerenáddal visszahódíthatom. Nem sikerült, viszont beindította a karrieremet – mesélte nevetve Peti,

Kapcsolódó Cikkek