EUR: 307,81 Ft
CHF: 287,24 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Külföld

Az amerikai igazságügyi miniszter bírálja az Apple ítéletet

Az amerikai igazságügyi miniszter egy kiberbiztonsággal foglalkozó konferencián nyíltan bírálta kedden egy New York-i bíróság döntését, miszerint az Apple-nek nem kell együttműködnie a hatóságokkal egy okostelefon titkosításának feloldásában.

Loretta Lynch párbeszédre szólított fel az informatikai iparág képviselőivel, ám ugyanakkor élesen bírálta nemcsak a vitatott döntést meghozó bíróságot, hanem az Apple magatartását is.

A politikus a San Franciscóban évente megrendezett, a számítógépes biztonsággal foglalkozó konferencián mondott beszédet.

“Megvan a kockázata, hogy az az érzet alakul ki, mintha ez az ügy nem rólunk, mindannyiunkról, hanem az Apple-ről szólna. De döntenünk kell: hagyjuk-e, hogy egy vállalat – még ha nagy vállalat is és még ha csodás termékeket gyárt is -, hogy egyetlen cég döntse el ezt az ügyet mindannyiunk számára? Hagyjuk, hogy egy vállalat döntse el, hogyan vezessenek egy nyomozást?” – fogalmazott Lynch.

A miniszter lényegében megismételte azt, amit a konferencián kedden délelőtti előadásában Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója mondott. Rogers azt fejtegette, hogy a kormányzat szeretne együttműködni az informatikai cégekkel annak érdekében, hogy eredményesen vehesse fel a harcot a szélsőségesek és a hackerek ellen.

Beszéde után Loretta Lynch a pódiumon válaszolt kérdésekre, s kifejtette, hogy a kormány kérése nem több, mint amikor egy bűnügyi nyomozáshoz a rutin házkutatási engedély lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy átvizsgálja a bűnügy helyszínét és bizonyítékokat keressen.

A jelenlévő informatikai szakemberek erősen vitatták a miniszter állásfoglalását. Szerintük ugyanis az okostelefonok kódjának feltörése, még ha csak egyszer történik is meg, beláthatatlan következményekkel járhat a számítógépes biztonságot illetően. A Microsoft képviselőjének bejelentését, miszerint az Apple álláspontját támogatják majd a várható perben, óriási taps fogadta.

A szövetségi igazságügyi minisztérium vezetője egyébként éppen akkor fogalmazta meg álláspontját San Franciscóban, amikor Washingtonban az FBI és az Apple képviselője kongresszusi meghallgatáson vett részt az ügyben. Az Apple azt állítja, minden egyes telefon esetében akár több mérnök egyhavi munkája kell a kód feltöréséhez, mert a cég maga sincs birtokában az ehhez szükséges eszköznek.

A techvállalat álláspontja szerint ha létrehozzák az eszközt az iPhone-ok feltöréséshez, és az rossz kezekbe kerül, akkor rengeteg felhasználó féltve őrzött személyes adatai kerülhetnek veszélybe. Ezért a cég egyelőre ellenáll, s nem akar együttműködni termékének feltörésében.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Huaweinél tett látogatást Varga Mihály

    A Huaweinél tett látogatást Varga Mihály

    Magyarország a digitális technológiák fejlesztésének regionális központjává kíván válni – hangsúlyozta vendéglátóinak Varga Mihály a kínai Sencsenben a telekommunikációs termékeket gyártó Huaweinél, és az elektromos járműveket és akkumulátorokat előállító Build Your Dreamsnél (BYD) tett szerdai látogatásán.

  • Joachim Gauck: súlyos veszélyek fenyegetik Németországot

    Joachim Gauck: súlyos veszélyek fenyegetik Németországot

    A mai a “legjobb és legdemokratikusabb” Németország, amely valaha létezett, de súlyos veszélyek fenyegetik stabilitását – mondta szerdán Berlinben Joachim Gauck német szövetségi elnök az államfői munkásságát lezáró búcsúbeszédében.

  • Rejtély! Titokzatos hal- és sonkaszag terjengett az utak lesózása után

    Rejtély! Titokzatos hal- és sonkaszag terjengett az utak lesózása után

    Miután az önkormányzat alkalmazottai lesózták az utakat az olasz határ menti, délnyugati-szlovéniai Sezana városában, titokzatos hal- és sonkaszag kezdett terjengeni a környéken, a kutyák pedig “megbolondultak”, és ki akartak törni az udvarokból – közölte a szlovén és a horvát sajtó szerdán.