EUR: 310,11 Ft
CHF: 289,44 Ft
2017. március 27., hétfő
Hajnalka

Budapest

Buktatók

Azzal nincs semmi gond, ha valaki kibukik az iskolából és átviszik egy másikba. Új esély, új lehetőség, új közeg. Talán az utóbbi inspiráló is lehet, hogy „most megmutatom, nem leszek gunyoros viccek tárgya”. Talán.

És aztán elkezdődik a tanév. És…

És megint bukás a vége. És indolens magatartás. Erőszakoskodás, verekedés, provokálás, kivagyiság. Csak éppen az alapfeladat, a tanulás szorul háttérbe. És elérkezik a félév vége, az új iskola vezetői is besokallnak, s miután körzetileg nem ide tartozik a gyerek, megköszönik a féléves részvételt, amiben persze nem volt semmi köszönet. És fel is meg le is út.

De hova?

Gondolhatnánk, hogy három a magyar igazság, jön a következő suli, de tévedünk. A lakhely szerinti iskolába irányítódik a delikvens. Vissza oda, ahonnan jött. Vissza oda, ahol már fellélegeztek, hogy végleg kilépett az alma mater kapuján. Most visszalép. És újra indolens, a közösségben csak erőszakosságával kitűnő nebuló. A szülők, tanárok feszültek, de nem mernek hangot adni felháborodásuknak, mert akkor egyből megkapják a rasszista bélyeget. Mert… Mert csak.

Mit tehet a szülő? Semmit. Nyel és próbálja elmagyarázni az elmagyarázhatatlant a gyerekének. Mit tehet a tanár? Semmit. Széttárja a karját – ez a rendelkezés, nincs véleményem. (Hangban. Mert arcára van írva minden.) Mit tehet a gyerek? Tűr. Tűri a beszólásokat, a verbális és fizikális pofonokat, hogy lassabban halad az óra, mert a pedagógus próbálja teljesítményre sarkallni a visszabukót.

És aztán majd jön az év vége. És a hogyan tovább kérdése.

Biztos, hogy ennek így kell működni?

Kapcsolódó Cikkek