EUR: 305,44 Ft
CHF: 276,58 Ft
2017. július 24., hétfő
Kinga, Kincső

Külföld

Bulgária és Macedónia közös gyakorlatokkal készül a határok védelmére

Bulgária és Macedónia közös rendőrségi és katonai gyakorlatokkal készül fel határai megvédésére az illegális bevándorlók ellen, és az embercsempész bandák felszámolására – jelentették be csütörtökön Szófiában.

Bojko Boriszov bolgár kormányfő telefonon egyeztetett a kérdésről Gjorge Ivanov macedón elnökkel, de a gyakorlatok időpontjában még nem állapodtak meg, csak abban, hogy rövidesen sort kerítenek rájuk. A közös határon tervezett manőverekben mindkét fél részéről rendőrök és katonák vesznek részt páncélosok és helikopterek támogatásával.

Bulgária attól tart, hogy az eddig használt balkáni útvonal lezárása után a migránsok bolgár területen keresztül akarják majd elérni úti céljukat Nyugat- és Észak-Európában.

Boriszov a beszélgetés során hangsúlyozta az Európai Unió külső határai megvédésének és az összes tagállam szolidaritásának a fontosságát a migrációval szemben. Szófia úgy véli, hogy a többiektől támogatást kell kapniuk azoknak az országoknak, amelyekre a földrajzi fekvésük miatt nagyobb feladat hárul a közös határ védelmében.

Kapcsolódó Cikkek