EUR: 307,69 Ft
CHF: 286,72 Ft
2017. január 17., kedd
Antal, Antónia

Sport

Damon Hill elmondta, idén ki dominál a Forma-1-ben

Monza, 2015. szeptember 4.
Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíjának első szabadedzésén a monzai versenypályán 2015. szeptember 4-én, két nappal a futam előtt. (MTI/AP/Luca Bruno)

Az 1996-ban világbajnok Damon Hill szerint a címvédő Mercedes istálló és háromszoros vb-győztes pilótája, Lewis Hamilton ebben a szezonban is fölényben lesz a Forma-1-ben.

Hill úgy véli, a konstruktőrök között az elmúlt két évben bajnok német csapat egészen a március 20-i idénynyitó Ausztrál Nagydíjig titokban tartja majd versenyautójának valódi erejét.

A stuttgarti istálló autói múlt héten, az év első hivatalos tesztjén minden riválisnál többet köröztek Barcelonában.

“Valószínűleg nem terítik ki a lapjaikat, nincs is rá szükségük” – nyilatkozta Hill. “Most arra figyelnek, hogy a többiek hol tartanak, a tesztelés amúgy is egyfajta álháború. Ha előnyben vagy a többiekkel szemben, miért mutatnád meg nekik, hogy miben vagy jobb?”

A Mercedes 32-t megnyert a legutóbbi 38 F1-es futamból, Hamilton pedig egymás után kétszer lett világbajnok. Idén pedig pályafutása negyedik vb-címéért száll harcba, korábban még egyetlen más brit pilóta sem győzött ennyiszer.

“Azt hiszem, a Mercedes annak is örülhet, hogy megbízható az autója, ami még inkább nehezíti a Ferrari és a többi kihívó helyzetét” – tette hozzá az 55 éves Hill, aki idén ünnepli majd világbajnoki győzelmének 20. évfordulóját. “Talán a tavalyinál nem lesz nagyobb a fölényük, de ha esetleg mégis, akkor a csapat két pilótájának egymás elleni csatája okozhat izgalmakat”.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek