EUR: 305,07 Ft
CHF: 276,80 Ft
2017. július 24., hétfő
Kinga, Kincső

Sport

Húsz éve nem rúgtunk gól a horvátoknak

Ma jön a tizedik. Mármint a tizedik magyar-horvát labdarúgó mérkőzés, amely Bernd Storck magyar szövetségi kapitány szerint jó hangulatú, de nehéz meccs lesz. És bár a múlt nem számít majd a pályán, tény, a horvátok még sosem nyertek Budapesten. Az is igaz azonban, hogy immár húsz éve nem rúgtunk gólt a horvátoknak.

magyarhorvat

Az utolsó, 2008-as meccs 1-1-re végződött, igaz, gólunkat nem mi, hanem a horvátok szerezték (fotó: mlsz.hu/ifj.Thaly Zoltán)

Az első, mely előtt három himnuszt és egy indulót is eljátszottak

Az első magyar-horvát mérkőzésnek is az Üllői úti stadion adott otthont, igaz, ez még 1ö40-ben volt, ráadásul a találkozó dején Horvátország még nem volt önálló állam, ezért a kezdés előtt a rendezők eljátszották a jugoszláv, a horvát és a magyar himnuszt, valamint a Rákóczi indulót is. A meccset végül a magyar csapat nyerte Dudás János 86- percben szerzett góljának.

A második, a Horvát Bánság ellen

A második mérkőzésre is 1940-ben került sor, de immár Zágrábban. A Horvát Bánság elleni, 1-1-re végződött találkozón  „angol rendszerben”, azaz középhátvéddel, az akkori szóhasználat szerint kullanccsal állt fel a magyar csapat. A vezetést a horvátok szerezték meg Franjo Wölfl jóvoltából, a végeredményt a nagyváradi Sárvári-Spielmann állította be.

A harmadik, melyen Szusza Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

magyarhorvat_szusza1942. június 14-én, a néhány hónappal korábban kikiáltott Független Horvát Állam ellen szintán 1-1-es döntetlen született, pedig egyrészről a vezetést az első válogatottságát góllal ünneplő Szusza Ferenc révén a magyar csapat szerezte meg, (melyet a 78. percben egyenlítettek ki a horvátok),  másrészről az utolsó 10 percet emberelőnyben játszhattuk, mégsem sikerült nyeri.

 

 


A negyedik, több mint 50 év szünet után

magyarhorvat_kereszturi1942-ben talán senki nem gondolta, hogy a következő magyar-horvát mérkőzésre több mint fél évszázadot kell majd várni. 1994. május 18-án a csütörtökön végső útjára kísért Verebes József volt a szövetségi kapitány, akivel 2-2-es döntetlen ért el csapatunk – köszönhetően az Austria Wien magyar középpályásának, Keresztúri András duplájának.

 

 


Az ötödik volt a legnagyobb vereség

magyarhorvat11996 április 10-én már Csank János volt a kapitány, a két csapat pedig Eszéken találkozott egymással. Bár az azóta tragikusan fiatalon elhunyt Nagy Norbert gólt szerzett, az csak szépségtapasz volt az Európa-bajnokságra készülő horvátok ellen, akik végül 4-1-re nyertek. Ezen a mérkőzésen szerzett utoljára magyar játékos gólt Horvátország ellen.

 

 


A hatodik, ami az első hazai vereségünk volt

2002. május 8-án Gellei Imre volt a kapitány. A pécsi mérkőzés a maihoz hasonlóan felkészülési meccs volt, de nem mi, hanem a horvátok készültek a világbajnokságra. Mi pedig növeltük az önbizalmukat: a mostani Európa-bajnokságra való kijutásunk letéteményese, Dárdai Pál akkor még játékosként öngólt vétett, és miután Niko Kovać is betalált, a vége 2-0-lett, nem ide.

 

A hetedik, ami az első tétmeccs volt

2004. szeptember negyedikén játszott először tétmérkőzést egymással a két válogatott. Az Eb-selejtezőn a kispadunkon egy világbajnok, Lothar Matthäus ült, akinek ez volt a tizedik mérkőzése magyar kapitányként. Ám ez a szám nem volt jó ómen, hiszen Huszti Szabolcs épp a 10. percben kapott piros lapot kapott, az emberelőnyt pedig kihasználta ellenfelünk, akik végül 3-0-ra nyertek.

 

A nyolcadik, de az első gól nélküli

A visszavágó jobban alakult, megszakította a horvátok elleni vereség-sorozatot. Pedig a Matthäus-éra utolsó tétmérkőzése előtt nem volt jó passzban a csapat, a máltaiak elleni győzelem után a svédek és a bolgárok ellen is kikapott. Tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen született a 0-0 a Puskás Stadionban.

 

A kilencedik, amelyen a horvátok két gólt szereztek, mégis döntetlen lett a vége

 

Legutóbb 2008. május 31-én, a Szusza Ferenc Stadionban találkozott a két válogatott. Ennek a meccsnek is külföldi szakvezetővel, Erwin Koemannal vágtunk neki, és az 1-1-és döntetlen vállalható eredmény volt. Még úgy is, hogy mindkét gólt Niko Kovać szerezte: előbb bevette Fülöp Márton kapuját, majd róla jutott a labda a horvát kapuba.

Kapcsolódó Cikkek