2018. április 19., csütörtök
Emma

Egyéb VI.kerület IX.kerület

Kincses Kultúróvoda lett a Patrona

A Patrona Hungariae óvodája is elnyerte a Kincses Kultúróvoda 2016 címet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága azonos címmel meghirdetett pályázatán. Az intézmény az Emberi Erőforrások Minisztériumában vette át a díjazással járó emléktáblát, valamint az 1 millió 250 ezer forintos támogatást Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkártól.

Hoppál Péter beszédében kiemelte: a Kultúráért Felelős Államtitkárság azon célkitűzése, hogy minden magyar embernek része lehessen a minőségi kultúrában, azzal is kiegészült, hogy a gyermekek számára minél hamarabb biztosíthassák a minőségi kultúrával való találkozás lehetőségét. A Kincses Kultúróvoda projektről szólva elmondta: nem várt sikerrel zárták az első programot, hiszen az ország minden tájáról 76 óvoda nyújtotta be pályázatát. Az összesen 15 millió forintos forrást az intézmények egy következő évi kulturális projektjükre fordíthatják.


Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, minden döntéshozó felelőssége, hogy ne terheljük túl a gyermekeket és hangsúlyozta a játék és fejlődés harmóniájának szükségességét.

patrona ovi

fotó:Patrona óvoda

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.