EUR: 313,31 Ft
CHF: 261,48 Ft
2018. április 25., szerda
Márk

Egyéb XV.kerület

Majdnem elsodorta a gyalogost, és még meg is verte

gyalogátkelőA XV. kerületi rendőrök súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást egy 40 éves férfival szemben, aki autójával majdnem elsodort egy szabályosan közlekedő gyalogost, majd kipattant a kocsiból és megverte áldozatát. Az eset a Kolozsvár utca és Körvasút sor kereszteződésében történt.

A csaknem elgázolt férfi ijedtében ráütött egyet a kocsira, a sofőr pedig kiszállt és nekiesett. Megverte, majd gyorsan elhagyta a helyszínt. A gyalogos súlyosan megsérült. Az autósnál még aznap rendőrök kopogtattak. Gyanúsítottként hallgatták ki, ám a továbbiakban szabadlábon védekezhet.


A KRESZ szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyanakkor az is szerepel a jogszabályban, hogy a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartásról, ami a járművek vezetőit megzavarhatja, megtévesztheti. Ez utóbbiak általános szabályok. Mindig érvényesek, függetlenül attól, hogy a gyalogosnak az úttesten közlekedő járművekkel szemben elsőbbsége van.

Kapcsolódó Cikkek

  • Helyreigazítás

    A “Sorra hódolnak be az LMP emberei Simicskának” című cikkünkben valótlanul állítottuk…

  • A szelfi mindig szép, a szelfi mindig vidám…

    A szelfi mindig szép, a szelfi mindig vidám…

    Szegedről indult Tóth Tamás Sándor tanítóképzős hallgató fotókiállítása, amely a szelfik – azaz önportrék – mögötti valóságot mutatja meg, ezzel felhívva a figyelmet a minket körülvevő társadalmi problémákra, amelyekről sok esetben, akarva vagy akaratlanul, de nem veszünk tudomást.

  • Tovább tart a jó széria

    Tovább tart a jó széria

    A férfi kosár- és vízilabda bajnokságokban már a középszakasz zajlik, és ahogy azt a korábbi években megszokhattunk, a Szolnoki Olaj és a Szolnoki Dózsa-Közgép is a felsőházban érdekelt.