2018. január 19., péntek
Sára, Márió

Egyéb X.kerület

Műemlékből ügyfélszolgálat

Októberre készül el Kőbánya új ügyfélszolgálati irodája az Állomás utca műemlék épületében. Az alapkőletételen elhangzott, hogy a ház 389 millió forintból újul meg.

Megújuló ügyfélszolgálat az Állomás utcában   (Fotó: Máté Krisztián)

Egykor szebb napokat látott az épület(Fotó: Máté Krisztián)

– Örülök, hogy a kerület új ügyfélszolgálati irodája egy régi épületben, az önkormányzat szomszédságában kap helyet. Méltó ékköve lesz a térnek. A kőbányaiak modern és európai környezetben intézhetik majd ügyeiket – mondta Kovács Róbert polgármester az alapkőletételen az Állomás utcában, ahol már elkezdődtek a munkálatok a rossz állapotú épületben. A ház 1873-ban kora eklektikus stílusban épült, magasföldszintes tornácos lakóházként. 1895-ben lelkészi hivatallá alakították, az Állomás utcai oldalon pedig boltsor volt. 1927-ben és 1941-ben Almássy Balogh Lóránt tervei alapján kisebb átalakítások történtek. A máig meglévő épület fővárosi helyi védettséget élvez, a homlokzat felújítására a kőbányai önkormányzat eredményesen pályázott és hétmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Fővárosi Önkormányzat Építészeti Értékvédelmi Támogatásán.


Megújuló ügyfélszolgálat az Állomás utcában   (Fotó: Máté Krisztián)

389 millió forintból újul meg az épület(Fotó: Máté Krisztián)

Az őszig tartó munkálatok során akadálymentessé teszik az épületegyüttest, a földszinti szélfogót két, kifelé nyíló kétszárnyú ajtóval tervezik. Az ügyfeleket az új épületrész földszinti és emeleti szintjén, valamint a régi épületrész földszintjén fogadják majd. A mozgáskorlátozott ügyfelek kényelmesebb ügyintézése érdekében az önkormányzat vállalta, hogy az új épületrész földszintjén külön ügyfélszolgálati pontot létesít, ahol az érintettek az összes ügyet egy helyen intézhetik. Októbertől itt kényelmesen intézhetők majd az anyakönyvezési, az ipari és kereskedelmi, a birtokvédelmi, a lakásrendezési, a hagyatéki és az adóügyek, és itt kap helyet a humán szolgáltatási, a szociális és egészségügyi, továbbá a jegyzői főosztály, illetve az informatikai és az iratkezelési osztály is.

 

alapkő

Szabó Krisztián jegyző és Kovács Róbert polgármester helyezte el a falban az alapkövet fotó:kőbányainfo

Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.