EUR: 307,71 Ft
CHF: 267,16 Ft
2017. október 14., szombat
Helén

Belföld

Néhány pedagógusnak azért jól megy

Botka László, Szeged, polgármester (Fotó: MTI)

Dupla Botka, dupla lakás (Fotó: MTI)

Pedagógus szülei ajándékoztak Botka Lászlónak két budapesti lakást – ezt állítja Szeged szocialista polgármestere. A politikus azok után szólalt meg, hogy vagyonnyilatkozatából kiderült: két nagy értékű fővárosi ingatlan is a nevére került az elmúlt évben. Az egyik lakás közel 100 négyzetméter alapterületű és az V. kerületben található, ennek felerészben tulajdonosa Botka. A másik egy 48 négyzetméteres ingatlan a XIII. kerületben, amelyet már egyedül birtokol a csongrádi megyeszékhely első embere. Szakértői becslések szerint a két ingatlan együttes értéke 150 millió forint környékén mozog.

Az eset kapcsán a szegedi Fidesz vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett Botka ellen, szerintük ugyanis gyanús dolgok kerültek elő a polgármester vagyonnyilatkozatából. 

– Semmilyen reális forrás nem látszik a két budapesti lakás mögött – hangsúlyozták. Botka erre reagált úgy, hogy a szülei lepték meg a két ingatlannal.

Botka László mindkét szülője pedagógus végzettségű. Édesanyja 2002-től 2010-ig az MSZP országgyűlési képviselője volt, ezzel egyidejűleg 2002 és 2006 között Szolnok polgármestereként is működött.

Kapcsolódó Cikkek

  • Aknavető gránátot találtak egy miskolci lakásban

    Aknavető gránátot találtak egy miskolci lakásban

    Előzetes letartóztatásba helyeztek egy miskolci férfit, akinek a lakásában a rendőrök működőképes aknavető gránátot és lőfegyvert találtak – közölte a Miskolci Törvényszék pénteken az MTI-vel.

  • Élelmiszer-minőség : nem szabad becsapni a fogyasztókat

    Élelmiszer-minőség : nem szabad becsapni a fogyasztókat

    Nem szabad megkülönböztetni a vásárlókat, becsapni a fogyasztókat; felháborító, hogy azonos márkanév alatt máig eltérő termékek kerülnek forgalomba Európában – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken a pozsonyi várban, ahol uniós találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) kormányfői, illetve az összes uniós tagország képviselői és szakpolitikusok részvételével.

  • Farkasházy a földbe döngölte Botkát

    Farkasházy a földbe döngölte Botkát

    Tréfás, vagy inkább tragikomikus írással jelentkezett közösségi oldalán Farkasházy Tivadar. A humorista, aki az elmúlt évtizedekben sikerrel rendezett meg jó néhány szárszói találkozót, most Botka Lászlót tűzte tolla hegyére.