EUR: 309,50 Ft
CHF: 289,18 Ft
2017. március 24., péntek
Gábor, Karina

Egyéb XXI.kerület

Planetárium nyílt Csepelen

Egy hete planetárium üzemel a Csepel Plázában, az egykori mozi területén. Már az első vetítésen kiderült, hogy nagy az érdeklődés, sokan kíváncsiak az univerzumra.

Planetárium a Csepel plázában  (Fotó: Máté Krisztián)

Az egykori mozi területén állították fel a mobil kupolát, ami 30 főt tud egyszerre befogadni (Fotó: Máté Krisztián)

A technológiai fejlődésnek köszönhetően napjainkra már a planetáriumok világába is beköszöntött a digitális korszak. Ezzel együtt pedig a kisebb, mobil kupolák időszaka is elérkezett. 3–8 méteres belső átmérőjű kupolákban két-három FullHD projektor segítségével vetítenek változatos műsorokat. Ma már nem csak a csillagászat témakörével foglalkoznak, a természettudományok szinte minden ágával kapcsolatosan találhatóak műsorok. Az új technika segítségével utazhatunk az időben, hogy láthassuk a galaxisok, naprendszerek kialakulását, láthatjuk a Föld fejlődését. Felfedezhetjük a zátonyok világát, a legkisebb élőlényeket vagy éppen a vulkánok működését. Egy dolog nem változott: a planetáriumok célja továbbra is az ismeretterjesztés, csak a technika fejlődik, így a látvány egyre lélegzetelállítóbb – foglalta össze a szolgáltatás lényegét a planetárium. – Már a legelső vetítésen telt ház volt. Úgy néz ki, hogy az emberek nagyon szeretik – mesélte a Lokálnak Varga Normann. – A pedagógusok visszajelzése szerint sok gyerek annyira élvezi, hogy vissza akar jönni.

Planetárium a Csepel plázában  (Fotó: Máté Krisztián)

A gyerekek kényelmes babzsákokon élvezhetik a vetítést(Fotó: Máté Krisztián)

Itt ugyanis elsősorban kicsiknek szánt filmeket vetítenek. Varázsló és Fürkész kalauzolja el a Naprendszerben az ovisokat; az iskolásoknak egyszerre szórakoztató és informatív a 10 lépés az égen című film, amely betekintést nyújt a csillagászat alapjaiba, történelmébe és nagy felfedezéseibe. Több témát érint, mint például a csillagok helyzete, csillagképek, vagy a naprendszer, ezenfelül bemutatja Galileo Galilei és Nikolausz Kopernikusz felfedezéseit. – Vannak angol nyelvű vetítések is, azok iránt nagyon érdeklődnek a két tannyelvű iskolások. Mindegyik érdekes lehet a felnőtteknek is, mert bár nincs bonyolult szövegezése, de nagyon látványos – hangsúlyozta az üzemeltető. Az egyik legnépszerűbb műsorunk a Nanocam – Utazás a biodiverzitásban, amely egyedi, látványos és vicces megközelítésből vizsgálja Földünk legkisebb élőlényeit. Az elektronmikroszkóp által készített képek és a modern 3D-s animációs technika segítségével egy fantasztikus utazásra kísérjük a nézőket az élőlények öt országán át. Megismerhetik a jellemzőiket, a fontosságukat és az ökoszisztémában elfoglalt helyüket.

Planetárium a Csepel plázában  (Fotó: Máté Krisztián)

Látványos “biológia órát” is végighallgathatnak a diákok a kupolában(Fotó: Máté Krisztián)

Kapcsolódó Cikkek

  • Tavaszi napfürdő

    Tavaszi napfürdő

    Lillafüred a borsodiak egyik kedvenc tavaszi kirándulóhelye. A Palotaszálló épülete, amely eredetileg kormányüdülőként, a II.

  • Tízmilliárd forintból újulhatnak meg a közutak

    Tízmilliárd forintból újulhatnak meg a közutak

    A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalosan is lezárta a téli útüzemeltetési időszakot. A tavaszias időjárás beköszöntével újra a kátyúzási, javítási munkákra helyezik a hangsúlyt a társaság szakemberei.