EUR: 304,40 Ft
CHF: 272,75 Ft
2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

Egyéb XX.kerület

Tehetségközpont lesz Erzsébet

Az ESMTK Zodony utcai létesítményében hozza létre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) utánpótlásképzésének dél-pesti központját. Az új tehetségfejlesztő program megyei szinten zajlik majd, Budapesten és Pest megyében két-két, a többi megyében egy-egy tehetségközpont alakul, ezekben a sportigazgatóság által aprólékosan kidolgozott, egységes edzésmunkával képezik a régiók legígéretesebb futballistapalántáit.
A Hullám Csónakházak első bejárása 20. ker pesterzsébet Harót János, az ESMTK elnöke

Harót János, az ESMTK elnöke

– Úgy gondoltuk, nálunk minden feltétel adott ehhez – fogalmazott a klub elnöke, Harót János az egyesület honlapján. A kiválasztások már februárban megkezdődtek, régiónként és korosztályonként 18-18 fiatal kap helyet a válogatottban.
A jégcsarnok melletti területen füves pálya és klubház épül majd, a költségek kilencven százalékát az MLSZ állja, a többit az önkormányzat.
Telki, 2015. október 19. Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya beszél a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában 2015. október 19-én. A magyar válogatott november 15-én a Groupama Arénában lép pályára a norvégok ellen. MTI Fotó: Illyés Tibor

Bernd Storck utat mutat
MTI Fotó: Illyés Tibor

– Az MLSZ új projektjének lényege, hogy német mintára tehetségközpontokat alakítunk ki, amelyek feladata az ország legügyesebb 12–14 éves játékosainak megtalálása, képzése lesz – fogalmazott Bernd Storck a programról a szövetség honlapján. – Első feladatunk, hogy átadjuk a központokban dolgozó ötfős stábok tagjainak azt a tudást, ami kulcsfontosságú az eredményes munkához. A megyék részére részletesen kidolgozott edzésprogramot állítottunk össze, a központok így ugyanazon irányelvek mentén képezik a játékosokat, minden helyszínen ugyanazt az edzésmunkát elvégezve és ugyanazokat a követelményeket szem előtt tartva. Szeretnénk egy új, képzett futballgenerációt nevelni, célunk, hogy már a legfiatalabb válogatott-korosztályba minőségi futballisták kerüljenek, ezért a programban nem a mennyiségi, hanem a minőségi képzésre helyezzük a hangsúlyt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Éljenek a csepeliek!

    Éljenek a csepeliek!

    Együtt bulizott a család minden tagja Csepel Napján az Edda Művek koncertjén. A fiatalok az első sorban csápoltak a Szent Imre téren, a legkisebbeket pedig a nyakukba vették a szülők, hogy jobban lássanak.

  • „Tizennégy karátos est” Olt Tamással

    „Tizennégy karátos est” Olt Tamással

    A Nemzeti Színház művészei közül az előző évadban ő szerepelt a legtöbb előadásban, teátrumunkban nemrég rendezte a nagysikerű Ájlávjút, láthattuk a nézőcsúcsot döntő Kincsem című filmben, ráadásként néhány napon belül apukaként debütál Olt Tamás, aki a VIDOR Fesztiválon és az új évadban rendezőként is színre lép.

  • Több mint egymilliárd forint kutatásokra

    Több mint egymilliárd forint kutatásokra

    A Debreceni Egyetem 41 kutatója és posztdoktora nyert összesen több mint egymilliárd forintot meghaladó támogatást a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző programjaiban.