2017. november 21., kedd
Olivér

Belföld

Vádat emelt az ügyészség Simon Gábor volt szocialista képviselő ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek pénteken Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő ellen – jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője sajtótájékoztatón, Budapesten.

Keresztes Imre ismertette: a főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza az egykori politikusra, akit hamis magánokirat nyolc rendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak.

A főügyész a költségvetési csalásról azt mondta: Simon Gábor ismeretlen forrásból 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem tett eleget a személyi jövedelemadóra és az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó fizetési kötelezettségének, ezzel 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Megérkezett a tél

    A nap képe: Megérkezett a tél

    Nincs mese, el kell fogadni, hogy egy időre búcsút kell intenünk a melegebb napoknak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a hét elején Holle anyó a Kékestetőre látogatott és megrázta párnáját.

  • Nehéz helyzetbe került Merkel

    Nehéz helyzetbe került Merkel

    Vasárnap késő este Berlinben kudarcba fulladtak az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról – írja a Magyar Idők.

  • Soros újra nekiment Magyarországnak

    Soros újra nekiment Magyarországnak

    Hiába bizonyítják fotók, dokumentumok Soros György migráns betelepítési terveit, a milliárdos pénzügyi spekuláns a Financial Times nevű brit lapnak adott interjújában egyszerűen letagadja hajmeresztő elképzeléseit és nyíltan támadja a nemzeti konzultációt.

  • Megint zsidózott a Jobbik

    Megint zsidózott a Jobbik

    Újabb rasszista hangfelvételt közölt a Jobbik háza tájáról a Mandiner. A Szent Korona rádió felvételén a párt V. kerületi képviselője, Balasi András és a szarvasi alapszervezet alapítója, Papp Sándor Zoltán viccelődnek azon, hogy milyen „fajtabeli” emberek kerülhetnek vagonokba.