EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Belföld

Akár tízezerrel is nőhet a bölcsődei helyek száma

Akár tízezerrel is nőhet a bölcsődei helyek száma a következő években – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertetett egy – a közép-magyarországi régióra kiírt – 8 milliárd forintos bölcsődefejlesztési pályázatot.

Novák Katalin – aki egy bölcsődében tartotta a sajtótájékoztatót – az MTI kérdésére azt mondta, jelenleg csaknem 50 ezer bölcsődei hely van az országban, és az a cél, hogy 2018-2019-re elérjék a 60 ezret. Hozzátette: arra számítanak, hogy legalább 8 ezer hely jöhet létre pályázatoknak köszönhetően.

A 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban 100 milliárd forintot fordít a kormány újabb bölcsődei és óvodai helyek létesítésére, az intézmények infrastrukturális fejlesztésére és eszközbeszerzésekre – ismertette.

Kiemelte, a cél az, hogy azoknak a gyerekeknek tudjanak – helyben vagy a közelben – napközbeni elhelyezést biztosítani, akiknek mindkét szülője dolgozni akar.

Tájékoztatása szerint jövő januárban új típusú, “rugalmas” bölcsődei ellátást vezetnek be, ennek lényege, hogy a hagyományos intézményi forma mellett mini-, családi és munkahelyi bölcsődék is alakulhatnak, és ezekre is lehet pályázati forrást kérni.

A legújabb, 8 milliárd forintos – bölcsődei és óvodai férőhelybővítést is célzó – pályázatról az államtitkár azt mondta, arra az önkormányzatok és azok vállalkozásai mellett más fenntartók is pályázhatnak, köztük civil szervezetek, közalapítványok, egyházak vagy nemzetiségi önkormányzatok.

Novák Katalin ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint csak a tízezernél több lakosú településeknek kötelező bölcsődei ellátást biztosítaniuk, de 2017. január 1-jétől már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik ez, amelyek területén legalább 40, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan gyerek van, akinek a szülei igénylik az ellátást.

Közlése szerint a pályázaton akár 400 millió forintot is lehet kérni, és az igénylésnek nem feltétele kötelező önerő biztosítása.

Az államtitkár ismertette a 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusra szánt mintegy 100 milliárd forintos összegből kiírt pályázatokat. Tájékoztatása szerint a most ismertetett kiíráson túl jelenleg további két pályázat “nyitott”. Az egyik révén 46,5 milliárd forinttal támogatják a konvergenciarégiók (a közép-magyarországi régió kivételével valamennyi térség) településeinek bölcsődei és óvodai férőhelybővítését, míg a másik esetében a megyei jogú városoknak kiírt pályázat keretösszegét 21 milliárd forintra emelik.

Novák Katalin jelezte azt is, a munkahelyi bölcsődék támogatására ez év végén egy további pályázatot is kiírnak.

Kapcsolódó Cikkek

  • A hallássérült emberek számíthatnak a kormányra

    A hallássérült emberek számíthatnak a kormányra

    A fogyatékos emberek, köztük a hallássérültek számíthatnak a kormányra, hiszen ügyük a társadalom közös ügye – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap, a hallássérültek világnapján az MTI-vel.

  • Hét kérdéskör szerepel majd a nemzeti konzultáción

    Hét kérdéskör szerepel majd a nemzeti konzultáción

    Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát

    Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát

    Magyarország támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), miután Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolahelyzet megoldására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.