EUR: 307,10 Ft
CHF: 286,26 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Belföld

Amerikai képviselő: virágzó demokrácia van Magyarországon

Virágzó demokráciát lát Budapesten az amerikai képviselőház Európáért is felelős albizottságának republikánus elnöke, Dana Rohrabacher, aki a Magyar Idők szombati számában beszélt erről; a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, nem a magyar miniszterelnökkel van probléma, hanem azokkal, akik ellene vannak.

A Magyar Időkben kifejtette: Magyarországnak erős vezetője van, aki változtat a korábbi rossz irányvonalon.

Ronald Reagan elnök egykori munkatársa elmondta: arra számít, hogy Ted Cruz nyeri az elnökválasztást, és Washington és Budapest még szorosabbra fonhatja kapcsolatait.

A politikus az amerikai-magyar kapcsolatokat jónak, de javíthatónak is látja. Ennek érdekében előnyös lehet mindkét ország számára, ha Magyarország fejleszti fegyveres erőit, például a helikopterek esetében – vélekedett.

A republikánus képviselő a Népszabadságnak nyilatkozva úgy fogalmazott: nem zavarja a magyar miniszterelnök Oroszországgal kapcsolatos álláspontja. A Magyarországot ért kritikákkal kapcsolatos kérdésre kijelentette: szerinte a magyar miniszterelnökkel csak “szőröznek”.

Kapcsolódó Cikkek

  • Budapest az ötödik legolcsóbb európai úticél

    Budapest az ötödik legolcsóbb európai úticél

    Ötödik lett fővárosunk azon a listán, amely 2017 legolcsóbb európai úticéljait szedte össze. Az úgynevezett Daily Backpaper Index szerint egy turista átlagosan napi mintegy 26 dollárért töltheti az idejét Budapesten.

  • Vona Gábor nem tiltaná a mecseteket

    Vona Gábor nem tiltaná a mecseteket

    A radikális szellemiségű Jobbikosok talán még a székről is lefordultak, amikor hétfő este Vona Gábor azt találta mondani az RTL-Klub Magyarul Balóval című műsorában…

  • Bosszút álltak az újságírón?

    Bosszút álltak az újságírón?

    Megdöbbentő támadás áldozata lett Jurák Kata, a PestiSrácok.hu hírportál oknyomozó újságírója. Szentendrén élő kolléganőnk kedd reggel iskolába indult két gyermekével, és menet közben arra lett figyelmes, hogy az autó furcsán viselkedik.