EUR: 308,06 Ft
CHF: 265,96 Ft
2017. október 24., kedd
Salamon

Belföld

Egyetértés van az alaptörvény módosításáról

Egyetértettek a pártok a pénteki egyeztetésen, hogy szükséges az alaptörvény módosítása a terrorellenes intézkedések keretében – jelentette ki a megbeszélés után tartott budapesti sajtótájékoztatóján a honvédelmi miniszter.

Simicskó István, folytatva a januári egyeztetést, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit hívta meg, hogy egyeztessenek az alaptörvény módosítását célzó javaslatról, amely lehetővé tenné a Magyar Honvédség bevetését terrorhelyzetben. Az MSZP, csakúgy, mint az év elején, nem vett részt a megbeszélésen, amit a miniszter sajnálatosnak nevezett.

Simicskó István a tanácskozást konstruktívnak nevezve elmondta: a résztvevők egyetértettek abban, hogy szükség esetén, ha a rendőrség ereje nem elegendő, a hadsereget is be lehessen vetni a biztonság garantálásának érdekében.

A honvédelmi miniszter elmondta: továbbra is vita van arról, hogy a terrorveszélyhelyzet új különleges jogrendi elemként kerüljön az alaptörvénybe, vagy valamelyik meglévő különleges jogrendi elemet egészítsék ki. A kormány a terrorveszélyhelyzetet önálló jogrendi elemként rögzítené, de Simicskó István közlése szerint más megoldásra is nyitott.

A tárgyaláson kompromisszumkészek voltak a felek. Megállapodtak, hogy a megbeszélés folytatódik. A kormány várja az ellenzéki javaslatokat is – mondta Simicskó István. Hozzátette: szeretnék, ha április végéig olyan szöveget tudnának benyújtani az Országgyűlésnek, amely megkapja a kétharmados támogatást.

A Honvédelmi Minisztériumban tartott egyeztetésen Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke, Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, Vejkey Imre KNDP-s képviselő, Mirkóczki Ádám, a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja, valamint Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vett részt.

Az MSZP azért nem vett részt a megbeszélésen, mert – szerdai közleménye szerint – “a javaslat nem a magyar emberek biztonságáról, nem a terrorizmus elleni harcról, hanem pusztán a Fidesz korlátlan hatalmáról, a polgárok jogfosztásáról és az országgyűlési ellenőrzés kiiktatásáról szól”.

Kapcsolódó Cikkek