EUR: 307,92 Ft
CHF: 266,00 Ft
2017. október 19., csütörtök
Nándor

Életmód

Élet sztómazsákkal

József nyolc hónapja él sztómazsákkal. Vastagbéldaganata miatt, egész életében lesz egy nyílás a hasfalán, amihez egy kisebb méretű zsákot kell tapasztania. Először undorodott tőle, de most már tudja, hogy ennek köszönheti az életét.

József nemrég ünnepelte 31. születésnapját. Életerős férfi, aki még a legnehezebb időszakban is képes volt mosolyogni. Ha mellettünk sétálna nem vennénk észre, hogy komoly betegséggel küzd, csak azt látnánk, hogy kezét időnként a hasa elé teszi. Védi magát, nehogy megütődjön vagy esetleg elmozduljon a ruha alatt a hasához illesztett sztómazsák. Statisztikák szerint Magyarországon 15 ezer ember él sztómával illetve sztómazsákkal, mégis nagyon kevés szó esik erről. A különböző rosszindulatú béldaganatok sajnos ritkán derülnek ki időben, ezért bizonyos esetekben csak drasztikus beavatkozás tudja megmenteni a beteg életét. Az operáció során eltávolítják a rákos bélszakaszt és a végbélnyílást is. Emiatt szükség van egy olyan megoldásra, ami segíti a szervezet salakanyagának ürítését. A doktor kialakít a beteg hasfalán egy nyílást – lényegében ez a sztóma -, amihez illeszthető egy zsák. Ebbe kerül a széklet. A sztómazsákot a betegnek folyamatosan cserélnie kell és nem csak béldaganat esetén javasolják ezt a megoldást az orvosok. Kínosnak tartott téma, így kevesen vállalják fel, hogy így kell leélniük egy életet. József mégis szeretne segíteni sorstársain, nem hagyja őket magukra és megmutatja, hogy nincsenek egyedül. Elhatározta, hogy a Lokálnak elmeséli a történetét!

jozsef sztoma

Ruha alatt észre sem lehet venni a sztómazsákot

A sztómát azért kaptam, mert végbéldaganatom volt. A záróizmokhoz annyira közel volt a daganat, hogy nem lehetett megmenteni. Ezért döntöttek a végleges sztóma mellett az orvosok. Más betegségeknél is gyakran ezt a megoldást választják a szakemberek, de sokaknak csak pár hónapig kell ezt a helyzetet elfogadniuk, én már beletörődtem, hogy nálam ez végleges.  Először fel sem fogtam, soha előtte nem hallottam arról, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Sőt, a műtét után (mivel intenzívre kerültem és a dokim nem volt bent hétvégén) nem is tudtam, hogy pontosan mit jelent. Édesanyám – aki az egészségügyben dolgozik – mondta el, hogy ezentúl mi vár rám. Ez egy nagyon hosszú és keserves út volt. Egy ilyen betegség eleve szörnyű, de ha ilyen következményekkel jár, akkor még nehezebb elfogadni. Képzeljük csak el… ha minden rendben van, egészségesek vagyunk, akkor nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget a mindennapi szükségleteinknek. Eszünk, vécézünk, fürdünk – akkor amikor akarunk. De ezek után meg kellett szoknom, hogy másképp “működöm”, mint előtte. Adott esetben napi többször kell cserélni zsákot, hisz nem lehet kontrollálni a bélműködést. Bárhol, bármikor ürülhet a széklet, de szerencsére nincs szaga, maximum hangja.

Ugyanakkor a kezdeti időszakban nem sokat segített, hogy a sztómások egy olyan okatatófilmet kapnak, ahol nem egy élő ember mutatja meg, hogyan célszerű cserélni a sztómazsákot, hanem csak egy számítógépes grafika.

Értékelem az élet apró örömeit

blake beckford testepito

Külföldön is kevesen vállalják fel, hogy ilyen problémával élnek együtt. Blake Beckford testépítő azonban erőt ad a sorstársainak és bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. Fotó: Facebook

Nem okoz gondot az, hogy erről beszéljek. Nem érzem kellemetlennek, vagy szégyellnivalónak. Nem tehetek róla, hogy így alakult, ezzel kell együtt élnem és remélem tudok másoknak is segíteni a történetemmel. Sajnos kevesen vállalják fel, hogy sztómások, nincs előttünk pozítiv példa. Valahogy szeretjük távolságtartóan kezelni az ilyen betegségek következményeit. Úgy érzem, mélyen nem lettem más ember, maximum másképp látom a világot. Lassabban élem az életem és olyan dolgok is boldogsággal töltenek el, amiket korábban észre sem vettem.

Egy gyönyörű virágot séta közben, vagy esetleg egy lepkét, ami éppen egy férfi kabátjára száll. Nem vagyok feszült semmi miatt és a szeretteimet sem “távolról” nézem, hanem velük vagyok. A szerelmem is hihetetlen erőt ad és a mély kapcsolatunk is segített abban, hogy túl legyek a nehezén. Nem titkolom, hogy voltak mélypontok és volt olyan is, amikor a sztóma szagát sem tudtam elviselni. De képes voltam ezen felülkerekedni. Jártam pszichológusnál és elmentem egy alapítványhoz is, akik nagyon sokat segítettek, hogy megváltozzon a nézőpontom. Úgy érzem, az egészséges ember nem mindig tud a jelenben létezni. Vagy a jövőben, vagy a múltban él. Még fogmosás közben is azon gondolkodik, hogy mit rontott el tegnap. Jó lenne, ha azelőtt is figyelnénk a lelkünkre, mielőtt bekövetkezik valami visszafordíthatatlan.

Ne adjátok fel, ettől nem lesztek kevesebbek

Próbálok erős maradni, még akkor is ha nem érkeznek jó hírek. A műtétek sorával és a sztómával még nem lettem egészséges. Sajnos találtak rákos sejteket a májamban is, ráadásul a tüdőmben is van három olyan góc, ami akár daganat is lehet. Jelenleg is kemoterápiát kapok, de nem akarom feladni. Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem gondoltam még az elmúlásra, a halálra. Piszok nehéz nem belesüllyedni az önsajnálatba, de megfogadtam, hogy addig nem vesz magához a halál, amíg nem lesz két gyerekem, akiket fel is neveltem. Aztán 80 éves koromban nevetve fogadom majd az elkerülhetetlent! A bátyám azt mondta, hogy Isten mindig a legjobb katonáját állítja a legnehezebb próba elé. Muszáj hinnem neki!

Kapcsolódó Cikkek

  • Veszélyes a gyerekkori elhízás

    Veszélyes a gyerekkori elhízás

    Magyarországon a 6–8 éves gyerekek több mint 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ezen belül a fiúknál 20,5, a lányoknál 21,9 százalék ez az arány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.

  • Népszerűek a hazai borvidékek

    Népszerűek a hazai borvidékek

    Jelentős eltérések vannak az egyes hazai borvidékek ingatlanpiacán: néhol az ingatlanár-robbanás már javában érzékelhető, néhol még nem tapasztalható komolyabb mozgás.

  • Egy kutatás szerint magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő

    Egy kutatás szerint magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő

    Átlagosan napi két órát töltenek közösségi oldalak előtt és az életük felét már online térben élik az úgynevezett Z generációhoz tartozó magyar fiatalok, akik már többet kommunikálnak az interneten, mint személyesen – ismertették egy friss kutatás eredményeit az M1 aktuális csatornán vasárnap.