2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Egyéb III.kerület

Kilométereket gyalogolhatnak a buszmegállóig az ürömhegyiek

A 10-es út elkerülő szakaszának tavaly novemberi átadása óta tart az ürömhegyiek kálváriája. Akkor az út elkészültével megszüntették a Bécsi út óbudai vasúti átjáróját. A lépés az ott élőknek azért fáj különösen, mert így a legközelebbi buszmegálló néhány kilométeres távolságba került.

Ürömhegy, vasúti átjáró (Fotó: Máté Krisztián)

Hosszú az út hazafelé (Fotó: Máté Krisztián)

Nem árt túracipőt húznia annak, aki a Bécsi útról szeretne gyalogosan átjutni az Aranyvölgy útra, pedig az Ürömhegy lábánál lévő utca légvonalban úgy 50 méterre lehet az előbbitől. A logika szerint ugye két pont között a legrövidebb út az egyenes, a szóban forgó helyszínen azonban valamilyen okból megborul ez a tétel, és durván egy kilométeres sétát kell megtenni ahhoz, hogy célba érjünk. Persze, aki nem bírja, ne menjen arra – gondolhatnánk elsőre –, csakhogy a helyzet nem ennyire egyszerű. Ürömhegyen főleg időskorúak, illetve többgyermekes családok élnek, utóbbiaknak például muszáj reggelente eljutni az iskolába. Ha nincs autó, bizony kutyagolni kell, ezért nem mindegy, hogy a jól megpakolt iskolatáskát milyen távon kell cipelnie a gyerekeknek.


Persze nem volt ez mindig így, a bosszantó helyzet akkor állt elő, amikor tavaly novemberben átadták a 10-es út itteni elkerülő szakaszát, ezzel párhuzamosan pedig a Bécsi úti vasúti átjárót is megszüntették a gyalogos-átkelőhellyel egyetemben. Épült helyette egy szépen betonozott vargabetű (tükörsima bicikliúttal), amely egészen az óbudai vasútállomásig visz – ez a távolság úgy egy kilométer lehet –, ahol már át lehet kelni a túloldalra, majd vissza lehet sétálni a Bécsi úti rajthoz – ugyancsak egy kilométert megtéve –, csak éppen már átellenben, és máris fel lehet jutni az Ürömhegyre. Valljuk be, nem éppen életszerű viszonyok ezek.

Ürömhegy, vasúti átjáró (Fotó: Máté Krisztián)

Az új átkelő szép, csak használhatatlan (Fotó: Máté Krisztián)

A Lokál kint járt a helyszínen, több érintettel is beszélt, és azt tapasztalta, hogy a lakosok elégedetlenek a közlekedés átvariálásával.


– Az elkerülővel nincs gond, és azzal sem, hogy az óbudai vasútvonalat tényleg gyönyörűre fejlesztették, de annak nem tudok örülni, hogy az eddigi napi kétszáz méteres sétám helyett most két kilométert kell poroszkálnom ahhoz, hogy eljussak a buszmegállóig – fogalmazott egyikük. A 260-as busz végállomása éppen a Bécsi útnál van, pontosan ott, ahol korábban át lehetett kelni a síneken. Jelenleg ez az egyetlen járat, amellyel bejuthat az ember Óbuda belső területeire.

A lakók azt szeretnék, ha gondoskodnának arról, hogy ne csupán egy helyen lehessen szabályosan átkelni a vasúti töltésen. Az önkormányzat támogatja őket ebben a törekvésükben. A labda most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél pattog, a cég felelős ugyanis az itteni beruházásokért. Egyelőre még nem csapták le.

Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.