EUR: 309,11 Ft
CHF: 288,88 Ft
2017. március 28., kedd
Gedeon, Johanna

Külföld

Merkel élesen bírálta Izraelt

Angela Merkel német kancellár kedden élesen bírálta az izraeli teleplétesítési politikát a palesztinok lakta területeken, ugyanakkor nyitva hagyta Németország állásfoglalását egy a kérdéssel foglalkozó, tervezett ENSZ-határozat kapcsán.

Berlin támogatta a legfrissebb francia közel-keleti béketerveket – mondta Merkel kedden Mahmúd Abbász palesztin elnökkel való találkozását követően Berlinben. Az Izrael és palesztinok közötti párbeszéd hiánya miatt fontos, hogy a felek minden, még a legvalószínűtlenebb lehetőséget is megragadjanak annak érdekében, hogy előrelépést érhessenek el – fogalmazott a német kancellár. “Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy holnap már egy béketerv kerül az asztalra” – tette hozzá.

Abbász elképzelései szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának kellene nyomást gyakorolnia Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőre.

Merkel megértését fejezte ki, hogy a palesztin elnök ismételten az világszervezet Biztonsági Tanácsához fordul. “Jobb lenne azonban, ha el tudnánk érni, hogy nem lesz több telepépítés” – tette hozzá a német politikus.

Abbász a közel-keleti konfliktus megoldását ismételten kulcsfontosságúnak minősítette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel szembeni harcban. Szerinte a palesztinoknak nem marad más választásuk, mint a világszervezet: “Tudjuk, hogy Izrael tizenkét határozatot hagyott figyelmen kívül, de ennek ellenére sincs más út”.

2011 februárjában az ENSZ BT már szavazott egy határozati javaslatról a palesztin területen lévő zsidó telepekről. Az a szöveg törvénytelennek bélyegezte volna a telepek építését és azonnali beszüntetésére szólított volna fel, de az Egyesült Államok megvétózta a javaslatot.

Izrael az 1967-es úgynevezett hatnapos háború során foglalta el a gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet. Ez utóbbi két területen mintegy 600 ezer zsidó telepes él. A telepek bővítése, továbbiak építése az Egyesült Államok szerint is a békefolyamat akadálya, a területeket pedig a többi között az Európai Unió sem ismeri el Izrael részeként, az építkezéseket pedig az úgynevezett kétállami megoldás akadályának tekinti. A palesztinok ezeken a területeken szeretnék létrehozni leendő államukat.

Kapcsolódó Cikkek