EUR: 305,04 Ft
CHF: 275,90 Ft
2017. július 21., péntek
Dániel, Daniella

Külföld

Putyin és Obama megállapodott Szíriáról

Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök megállapodott abban, hogy együttműködik a két ország által kezdeményezett szíriai tűzszünet megerősítésében – közölte honlapján hétfőn a Kreml.

A két elnök az amerikai részről kezdeményezett telefonos eszmecsere során arról is megegyezett, hogy Szíria ügyében az Egyesült Államok és Oroszország erősíteni fogja a koordinációt, egyebek között titkosszolgálati és katonai vonalon is. Ennek érdekében pótlólagos intézkedéseket hoznak arról, hogyan reagáljanak a tűzszünet megsértésére.

A kétoldalú együttműködés ki fog terjedni a humanitárius segélyek célba juttatásának biztosítására is. A két elnök fontosnak nevezte a szíriai politikai rendezésről az ENSZ égisze alatt folytatott genfi tárgyalásokat.

Putyin a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a “mérsékelt” ellenzéknek távolságot kell tartania az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Núszra Front terrorszervezettől, valamint hogy le kell zárni a szíriai-török határt, megakadályozandó a szélsőséges fegyveresek és fegyverszállítmányok beszivárgását Szíriába.

Ukrajnával kapcsolatban az orosz elnök kifejezte reményét amerikai partnerének, hogy az ottani új kormány végre konkrét lépéseket tesz majd a 2015. február 12-i minszki megállapodások végrehajtása érdekében. Kijevnek mindenekelőtt közvetlen párbeszédet kell kezdenie a Donyec-medencével, amnesztiát kell hirdetnie, alkotmányreformot kell végrehajtania, és életbe kell léptetnie a (szakadár) donyecki és luhanszki területek különleges státuszáról rendelkező törvényt – sorolta Putyin.

A megbeszélésen szó esett még a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatok aktuális kérdéseiről, beleértve a közel-keleti rendezést is.

Putyin a nap folyamán korábban fogadta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akit arról biztosított, hogy Moszkva támogatni fogja a közel-keleti békefolyamat előmozdítására irányuló erőfeszítéseit. Abbász egy új, a 2007-ben az amerikai Annapolisban megtartotthoz hasonló nemzetközi Közel-Kelet-konferencia összehívását szorgalmazta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több mint 10 millió forintos rekordáron kelt egy palack 1951-es bor

    Több mint 10 millió forintos rekordáron kelt egy palack 1951-es bor

    Rekordáron, 51 ezer 750 ausztrál dollárért, átszámítva 10,7 millió forintért kelt el egy palack a leghíresebb ausztrál borászat legnépszerűbb borának legelső, kereskedelmi forgalomba nem került 1951-es évjáratából egy melbourne-i árverésen – jelentette be pénteken az MW Wines aukciósház.

  • Semjén: Nem a mi készülékünkben van a hiba, ha a román-magyar viszony nem megfelelő

    Semjén: Nem a mi készülékünkben van a hiba, ha a román-magyar viszony nem megfelelő

    Semjén Zsolt szerint “nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) mini-Máértnek is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.

  • Felnyitották Salvador Dalí kriptáját

    Felnyitották Salvador Dalí kriptáját

    Felnyitották Salvador Dalí kriptáját csütörtök éjjel, és az igazságügyi orvos szakértők elvégezték a biológiai mintavételeket a bebalzsamozott holttestből az apasági keresethez szükséges DNS-vizsgálathoz – mondta Lluís Penuelas, a Fundación Gala-Salvador Dalí főtitkára péntek reggel tartott sajtótájékoztatóján a figuerasi Dalí Múzeumban, ahol a világhírű művész sírja található.