EUR: 307,50 Ft
CHF: 282,97 Ft
2017. május 28., vasárnap
Emil, Csanád

Egyéb Tatabánya

Reálgimnázium lesz az Árpád

Műszaki szakemberekre van szükség a térségben, ezért alakítják reálgimnáziummá az Árpád Gimnáziumot. A csaknem másfél milliárd forintos beruházás fontosságát hangsúlyozták Orbán Viktor tatabányai látogatása alkalmából, amikor a város vezetősége és a miniszterelnök aláírta a Modern Városok Program szerződését. Ebben többek között az áll, hogy az állam támogatja a projektet.

Csaknem hatszáz diák látogatja az Árpád Gimnáziumot, amely a megye második legeredményesebb középfokú oktatási intézménye. Az iskola a közeljövőben felveheti a reálgimnáziumi jelleget, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett reáltantárgyakat, a matematikát, az informatikát kiemelt szinten oktathatják az intézményben.

– Nem kívánunk a gimnáziumi formából kilépni, hiszen a reálgimnázium annyit jelent, hogy kimondjuk: a képzésben nagyobb szerepet biztosítunk a matematika és informatika tantárgyaknak. Ez már jelenleg is így van, hiszen a gyerekeknek már a 9−10. osztályban megfelelő alapot adunk. Ennek célja, hogy a 11−12. évfolyamokban a tanulók magasabb szinten specializálódjanak, és a maguk által választott tantárgyakat tanulhassák emelt szinten − emelte ki a fejlesztés lényegét Kovács Miklós, az Árpád igazgatója.

A reálgimnázium kialakítását többek között az is szükségessé tette, hogy a térségben működő cégek egyre nehezebben találnak megfelelően képzett szakembereket.

Schmidt Csaba polgármester Orbán Viktor miniszterelnök tatabányai látogatásán arról beszélt, hogy a mérnökök bázisát bővíteni kell, hiszen számos olyan lelkes fiatal él a térségben, akik reálgondolkodásúak és a jövőjüket a mérnöki pályán képzelik el. A város vezetősége nekik szeretne magas szintű képzést biztosítani a megye második legjobb gimnáziumában. Ehhez a kormánnyal kötött szerződés értelmében adottak a feltételek. A gimnázium tanárainak és a városnak is közös célja, hogy az Árpád Gimnázium erős versenyben legyen a megye legjobb gimnáziuma címért is. Az Árpád jelenleg is kiemelt figyelmet fordít a reáltárgyak oktatására. A fejlesztés megkezdődött, jelenleg az átalakítás tervezése van folyamatban.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.