EUR: 307,76 Ft
CHF: 282,43 Ft
2017. május 30., kedd
Janka, Zsanett

Sport

Vízilabdásaink mennek az olimpiára! Hatalmas meccs volt!

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a legnehezebb hetén van túl a magyar vízilabda-válogatott, amely a trieszti olimpiai selejtezőtornán a pénteki negyeddöntő megnyerésével kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra.

“Nem hiszem, hogy volt az életünkben nehezebb hét, mint ez: sok volt a vesztenivaló, ezt mindenki tudta. Itt álmokról van szó, és ez az álom megvalósult, sokat tettünk ezért ezzel a csapattal” – nyilatkozta a németek elleni 8-7-es győzelmet követően Benedek Tibor az M4 Sportnak. Hozzátette, együttese saját magának köszönheti, hogy az utolsó pillanatra hagyta a döntést. – “Ilyen nagy terhe még nem volt a magyar vízilabdának, nem engedhettük meg, hogy ne legyünk ott Rióban.”

“Itt nem osztanak érmet, csak repülőjegyet adnak, és ezért mindenki ugyanúgy küzd. Én ennek a győzelemnek örülök, hogy mi lesz holnap és holnapután, az nem nagyon érdekel” – fejtette ki a szövetségi kapitány. Hangsúlyozta, a csapat sokszor megmutatta a tornán és a mérkőzésen is, hogy mennyire erős. – “Nagyon szeretem ezeket a fiúkat, ez róluk szól, az ő álmukról, és örülök, hogy ezt támogathatom.”

Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke elmondta, egy ilyen tornán el kell végezni a “piszkos munkát”, itt csak hibázhat egy csapat, hiszen ha sikeresen végigcsinálja, csak azt teszi, amit elvártak tőle.

“Ez a csapat lényegesen jobb, mint a német, de a végén volt egy fellángolása az ellenfélnek, emiatt nem voltam nagyon nyugodt” – nyilatkozta Kemény Dénes. Hozzátette, számítottak a kvótaszerzésre, van részletes felkészülési terve a férfi csapatnak, amelynek következő célja a minél jobb riói szereplés.

“Nagyon boldogok vagyunk, nekem életem egyik legnagyobb, legfontosabb mérkőzése volt – mondta az egy gólt szerző Szivós Márton az M4 Sportnak. – Igazságtalan lett volna a döntetlen, buta gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek.”

“Nehéz volt ez a hét, de a nehezén túlvagyunk, ennél könnyebb lesz olimpiát nyerni” – hangsúlyozta Varga Dániel csapatkapitány. Kifejtette, minden logikus, ami történt a tornán, ahol mindenki az életéért és az álmaiért küzd. Hozzátette, a csapatból mindenki nagyon fáradt, a klubszezon közepén, a bajnoki döntők közelében rendezik a tornát, amelyen “azok nyernek, akik jobban hisznek, akiknek nagyobb szívük van”.

“Sokkal jobb a dicsőségért játszani, mint a szégyen elkerülése miatt. Jó lenne megnyerni a trieszti tornát, ha már itt vagyunk, de a fő célunkat már elértük: még egy párszor megkérem a többieket, hogy mondják el, ott vagyunk Rióban!” – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek