EUR: 304,70 Ft
CHF: 273,03 Ft
2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

Belföld

A gazdaság átalakításának és a reformoknak köszönhető a felminősítés

A felminősítés is bizonyítja, hogy a magyar gazdaság átalakítása sikeres volt, a magyar reformok működnek – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő intézet a befektetési kategóriába sorolta a magyar államkötvényeket.

Mint az NGM közleményében kiemelte, a Fitch elemzői is elismerték, hogy – többek között – a tartósan pozitív fizetési mérlegnek, a devizahitelek forintosításának és az önfinanszírozási programnak köszönhetően jelentősen csökkent az ország és a pénzügyi szektor sérülékenysége.

A hitelminősítő cég a pozitívumok között említette a csökkenő államadósságot, amelynek finanszírozása egyre nagyobb arányban hazai – banki, lakossági – forrásból történik, és kiemelték a javuló államháztartási folyamatokat is, így a tartósan 3 százalék alatti költségvetési hiányt. A hitelminősítő idén 2 százalék, jövőre 2,5 százalék hiányt jelez előre. Szintén pozitívan értékelték a bankszektor javuló helyzetét, a bankadó idei és tervezett csökkentését – írta közleményében az NGM.

Kitért arra, hogy a Fitch idén 2,1 százalékos, jövőre 2,5 százalékos növekedést becsül, amelynek hajtóerői a kedvező külső környezet és a belső fogyasztás élénkülése. A fogyasztás bővülését nagymértékben támogatja a csökkenő munkanélküliség, az alacsony infláció és a háztartások növekvő pénzügyi vagyona.

Közleményében az NGM úgy fogalmaz, hogy a magyar gazdaság teljesítménye és a piaci értékítélet már megelőlegezte a felminősítést, az országkockázati felár és az állampapírok után fizetendő hozamok pedig már több éve a befektetésre ajánlott országok mutatóival közel azonos szinten vannak.

Amikor a kormány belevágott a gazdaság átalakításába 2010-ben, elmondták, hogy először leminősítések lesznek, majd felminősítések. A Fitch lépése után várható, hogy az elkövetkező időszakban a másik két hitelminősítő is kedvező irányba vizsgálja felül hazánk besorolását – olvasható a közleményben.

A reformoknak tulajdonítja Varga Mihály Magyarország felminősítését

Varga Mihály hangsúlyozta: ez a felminősítés is bizonyítja, hogy a magyar gazdaság átalakítása sikeres volt, a magyar reformok működnek. Hozzátette, hogy a hitelminősítő a javuló államháztartási folyamatok, a csökkenő államadósság, a kedvező külső egyensúlyi mérleg és a bankszektor javuló helyzete alapján sorolta befektetésre ajánlott kategóriába a magyar államadósságot.

Ez jó hír a magyar emberek számára abból a szempontból, hogy kevesebbet költ az állam az adósságra, így több pénz jut beruházásokra, adócsökkentésre, bérfelzárkóztatásra – emelte ki, hozzátéve, hogy a következő egy-másfél évben akár a 40-60 milliárd forintot is elérheti a megtakarítás a magyar államadósság-piacon a hozamcsökkenés hatására, ha egy másik hitelminősítő is felminősíti a magyar államadós-besorolást.

Az elemzők is nagyon pozitívan nyilatkoznak

Virovácz Péter, az ING makroelemzője szerint a csökkenő adósságráta, a stabil költségvetési politika és mindenekelőtt az ország külső sérülékenységének jelentős csökkenése meggyőzte a hitelminősítőt arról, hogy Magyarország befektetésre ajánlott kategóriába kerüljön. A Fitch 2012 január elején vonta meg a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól, így pénteki döntése több mint négyéves időszakot zárt le.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője úgy vélte, hogy a felminősítés visszaigazolja az elmúlt négy-öt év makrogazdasági stabilizációs erőfeszítéseit. A szakértő szerint annak ellenére, hogy kedvezőtlen hatással van az államháztartási hiányra és az államadósság pályájára a költségvetési fegyelem idei és jövő évre tervezett lazítása, ennek mértéke nem túlzottan jelentős, és hatását részben ellensúlyozza a keresletélénkítő politika eredményeként várható gazdasági növekedési többlet.

Barczel Vivien, az Erste Bank makrogazdasági elemzője úgy látja, hogy a pozitív döntésre a piacok oldaláról is érkezhet reakció, erősödhet a forint a következő napokban. Az elemző szerint a Fitch Ratings után a Moody’s is a felminősítés mellett dönthet július 8-án, de a Standard & Poor’s idén várhatóan nem változtat Magyarország besorolásán.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hiénavadászat

    Hiénavadászat

    Überelték az Ubert. Volt egy vacsora, amelyen kiderült: taxi-ügyben mindenkinek helye van a terített asztalnál, aki betartja a törvényeket, rendeleteket.

  • Nyugdíjasokat becsmérelt Vona Gábor

    Nyugdíjasokat becsmérelt Vona Gábor

    Orbán Viktor tusványosi beszéde után fakadt ki a nyugdíjasokra Vona Gábor. A Facebookon közölt írásából a sorok között olvasva kiderül, hogy ostobának és szinte már veszélyesnek tartja a nyugdíjasokat, különösen a „viktorániusokat”, ahogy ő az Orbán Viktort támogató időseket gúnyolja.

  • Botka leárulózta saját párttársát

    Botka leárulózta saját párttársát

    A balliberális oldalon teljes a fejetlenség, az MSZP berkeiben pedig már kemény harcok folynak. Botka László ugyanis árulónak nevezte Molnár Zsoltot, a szocialista párt elnökségi tagját a 168 Órának adott interjújában.