EUR: 308,16 Ft
CHF: 281,69 Ft
2017. május 25., csütörtök
Orbán

Külföld

Az EU meghosszabbítja az orosz szankciókat

Az Európai Unió júliusban meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat – jelentette ki hétfőn Luxembourgban Jean-Claude Juncker.

Az Európai Néppárt (EPP) negyvenedik, a luxemburgi fővárosban zajló születésnapi ünnepségén résztvevő európai bizottsági elnök ugyanakkor védelmébe vette júniusra tervezett oroszországi látogatását. Szavai szerint nem Moszkvába, hanem Szentpétervárra utazik, ahol egy nemzetközi gazdasági csúcstalálkozón vesz részt.

Arra a kérdésre, hogy találkozik-e Vlagyimir Putyin orosz államfővel, Juncker azt válaszolta: “Beszélek mindazokkal, akik ott lesznek”.

“Az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat júliusban meghosszabbítjuk” – fűzte hozzá a bizottság elnöke, aki mindezt Oroszország ukrajnai és krími magatartásával indokolta.

Ugyanakkor Dmitrij Peszkov az orosz elnök szóvivője elmondta: Oroszország Juncker látogatásához az EU-val való kapcsolatok javulásának reményét fűzi. Azonban idő kell a bizalom helyreállításához, hiszen “ez nem fog sikerülni egyik napról a másikra” – tette hozzá.

Moszkva bírálja a Krím 2014-ben történt elcsatolása és a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása miatt Oroszországgal szemben bevezetett uniós büntetőintézkedéseket.

“Fontosnak vélem, hogy legalább a gazdasági kérdésekben igyekezzünk Oroszországhoz közeledni. Ugyanakkor Szentpéterváron nem fogjuk az európai álláspontokat fellágyítani” – jelentette ki Juncker.

Az 1997 óta évente megrendezett “orosz Davosnak” is nevezett szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum fővédnöke az orosz elnök. Idén június 16. és 18. között tartják. A Kreml mindenek előtt külföldi befektetőket kíván az országba csalogatni az eseménnyel, akikre Oroszországnak égető szüksége van.

A rendezvényre Juncker mellett Matteo Renzi olasz kormányfőt is várják.

A tavalyi fórumot nyugati vállalatvezetők az ukrajnai válság miatt elkerülték, illetve annak legfontosabb vendége 2015-ben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök volt.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek