EUR: 304,47 Ft
CHF: 272,87 Ft
2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

Egyéb I.kerület

Az Ifiparkban szülinapoztak

A legendás Budai Ifjúsági Park helyszínén, a Várbazár teraszán tartották a Cseh Tamás Program kétéves születésnapi buliját. A Nemzeti Kulturális Alap által létrehozott, fiatal tehetségeket támogató könnyűzenei programot az ifjú titánokkal együtt Frenreisz Károly is ünnepelte.

2 éves a Cseh Tamás program Várkert Bazár ( Fotó: Sáfár Tibor)

A hajdani Ifipark, a Várbazár teraszán ünnepeltek

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program vezetője megköszönte a támogatott zenekaroknak, hogy vannak, és a klubtagoknak, hogy velük tartanak.

2 éves a Cseh Tamás program Várkert Bazár ( Fotó: Sáfár Tibor)

A tortát a két Cseh Tamás Program által támogatott Nagy-szín-pad tehetségkutató döntős zenekar: a Bagossy Brothers Company és a Run over dogs képviselője vágta fel

– Olyan ez, mintha házibulin lennénk itt, barátok egymás közt. Jó, hogy vagytok, jó, hogy jók vagytok, és közösen tudunk előbbre lépni. Jó, hogy igazolódni látszik, a fiataloknak érdemes zenét hallgatni, érdemes zenét tanulni.

Frenreisz Károly, aki még játszott az egykori ifiparki bulikon, arra hívta fel a pályán most induló fiatal zenészek figyelmét, hogy az induláshoz ajándékba kapott lehetőséggel jól kell bánni, és a későbbiekben önerőből is kell tudni bizonyítani, hogy érdemesek voltak a támogatásra.

2 éves a Cseh Tamás program Margaret Island Várkert Bazár ( Fotó: Sáfár Tibor)

A Margaret Island, Lábas Viki énekel és Füstös Bálint gitározik

– Nagyon örülök a Cseh Tamás Programnak, nagy dolog, hogy van ez a támogatás, és az jó helyre kerül. A fiataloknak van módjuk zenélni, zenét szerezni.  Fontos, hogy anyagi lehetőségek szűke miatt ne sikkadjon el a tehetség. Nekünk annak idején mindent magunknak kellett elérni, minket senki sem támogatott, keményen dolgoztunk, mentünk előre. Önerőből jutottunk el mindkét zenekarommal a népszerűségig, a Skorpióval a nemzetközi ismertségig. Szeretném ezért figyelmeztetni a mostani fiatalokat, hogy később majd támogatás nélkül kell bizonyítaniuk.

A születésnapi bulin a Cseh Tamás Program által támogatott Margaret Island játszott az időjáráshoz passzoló esős, de a vidám együttlétről szóló dalokat. A program folytatódik, jöhetnek a harmadik év pályázói!

Cseh Tamás, az indián dalnok

Cseh Tamás (1943. január 22.–2009. augusztus 7.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár. Családjával a XI. kerületben élt, de Bakonybélben indiántábort alakított, ahol ő a „Füst a szemében” törzsfőnök nevet viselte. Az 1970-es évektől Bereményi Gézával dolgozott, kettejük dalai négy évtizeden át meghatározták a magyar könnyűzenei életet.

Cseh Tamás

Cseh Tamás még betegen is játszott

Kapcsolódó Cikkek

  • Éljenek a csepeliek!

    Éljenek a csepeliek!

    Együtt bulizott a család minden tagja Csepel Napján az Edda Művek koncertjén. A fiatalok az első sorban csápoltak a Szent Imre téren, a legkisebbeket pedig a nyakukba vették a szülők, hogy jobban lássanak.

  • „Tizennégy karátos est” Olt Tamással

    „Tizennégy karátos est” Olt Tamással

    A Nemzeti Színház művészei közül az előző évadban ő szerepelt a legtöbb előadásban, teátrumunkban nemrég rendezte a nagysikerű Ájlávjút, láthattuk a nézőcsúcsot döntő Kincsem című filmben, ráadásként néhány napon belül apukaként debütál Olt Tamás, aki a VIDOR Fesztiválon és az új évadban rendezőként is színre lép.

  • Több mint egymilliárd forint kutatásokra

    Több mint egymilliárd forint kutatásokra

    A Debreceni Egyetem 41 kutatója és posztdoktora nyert összesen több mint egymilliárd forintot meghaladó támogatást a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző programjaiban.