EUR: 309,33 Ft
CHF: 288,05 Ft
2017. január 22., vasárnap
Artúr, Vince

Extra

Cser Krisztián operaénekes: Palik László lett a mentorom!

Öt állomásos, európai Varázsfuvola turnéjának utolsó, berlini állomása előtt sikerült beszélnünk Cser Krisztiánnal. Az egyedi basszus hanggal megáldott operaénekes zenész családba született, ő mégis fizikusnak készült, pedig kiskorától kezdve tisztában volt vele a környezte, hogy igazán tehetséges.

– Éppen a repülőtérre készül. Merre felé utazik?

– Most megyek Berlinbe, a Varázsfuvola turnénk utolsó állomására, amit Fischer Iván rendezett. Budapest, London, Brugge és Amszterdam után itt fejeződik be a turné.

1 portré

– Hogy fogadták az említett világvárosokban az előadást?

– Hatalmas ovációval fogadtak minket, és szinte csak pozitív kritikákat kaptunk, bízom benne, hogy Berlinben is így lesz.

– A képek alapján egy technikailag is újragondolt rendezésről van szó! Miben látja ennek az erősségét?

– Az alapvető kihívás Ivánnak az volt, hogy az előadást koncerttermekben adtuk, adjuk elő, és ehhez kellett igazítani a koncepciót. Egy mesét szeretett volna elmondani, a vetítés is azt hivatott szimbolizálni, hogy egy hatalmas mesekönyvben lapozgatnak a nézők az előadás alatt. Sok rétege van a Varázsfuvolának, de ő a mesét szerette volna kiemelni, a rácsodálkozást és a gyermeki tisztaságot. További érdekessége az előadásnak, hogy a prózai részeket színészek mondják el az adott ország nyelvén.

7 A varázsfuvola - Sarastróként (MÜPA)

Mozart: A varázsfuvola (Sarastro)

– Úgy hallottam, volt olyan kritikus, aki sértve érezte magát a modernebb rendezésért…

– Egy kritikára emlékszem csupán. Amit a szemünkre vetettek: a beavatási résznél ( Osiris-Isis ária) problémának gondolták, hogy az áriát csak a háttérből hallhatták a nézők, kvázi a piramis mélyéről . Ezt a végén úgy oldotta fel a rendező, hogy a zenészek az előadás alatt többször vándoroltak hátra, majd előre, majd a végén Sarastro – akit én alakítok – birodalmába kerülünk, ahol karmesterként jelenek meg és vezényelem a zenekart, mintha egy koncerten lennénk.

– Ebből a kritikából is látszik, hogy az operabarátok tábora két részre szakadt az utóbbi években: valahol egyre több mindent újragondolnak és modernizálnak, de vannak, akik szigorúan az eredeti koncepciót tartják csak méltónak a műfajhoz.

– Ez a tendencia Nyugat-Európában már korábban elindult, pár éve a Magyar Állami Operaház is felvállalta feladatának, hogy itthon is tegyük mozgalmasabbá a műfaj darabjait, persze úgy, hogy bizonyos “ékszerdobozainkat” nem bántják, gondolok itt a Bohéméletre, ami 80 éve ugyanabban a rendezésben megy és mindenki ugyanúgy várja. Persze létezik a repertoárban egy Bohémélet 2.0-is! Más a rendezés, másképp helyezik el térben és időben, de a szereplők közti viszonyrendszer és a mondanivaló ugyanaz. Összességben azt próbáljuk itt megmutatni, hogy nem csak egyféle mód létezik ebben a műfajban. Rossz szó, de trendinek kell lenni ebben a multiplexek uralta világban. Erről mindig az jut eszembe, hogy szívesen nézegetjük a régi képeket a múzeumokban, ugyanez igaz az operára is, de emellett az új és a modern is vonz minket. Persze ennek vannak ellenzői is, de szerintem teljesen jól elfér egymás mellett a két irányzat. Mindenesetre látszik, hogy nagyon jó az Operaház marketingje és úgy tűnik sikerült egy újabb réteget megszólítaniuk.

8 A Rajna kincse

Kép, A Rajna kincse című előadásból

 

– Kicsit csavarjuk meg a kérdést! Mennyire érdekli az operaénekesi pálya a fiatalokat?

– Abszolút érdekli őket! Nagyon nagy kitartás kell hozzá, mint az életben minden értékteremtő hivatáshoz. Az opera még mindig egy rétegműfaj, cserében művelőiből viszont nem lesz “öt perces sztárocska”, nem kapják fel, hogy utána pillanatok alatt hagyják elsüllyedni őket. Pozitívum, hogy a közmédia is felismerte ezt, hiszen mégiscsak ott a Virtuózok második évada, melyben rengeteg tehetséges fiatal mutatkozhat be a klasszikus zene területéről.

– Az ön esete kissé speciális, hiszen zenész családból származik, viszont teljesen más érdekelte gyerekként.

– Bennem meg sem fordult gyerekkoromban, hogy zenész legyek. Alap dolog volt a zenehallgatás és az éneklés a családban, de ez a zenei műveltségünk-nevelésünk része volt. Az általános iskolában a matek és a fizika érdekelt leginkább. A szüleim nem ellenezték, bár talán picit furcsállták, hogy végül nem hagyott alább ez az érdeklődés.

3 Operaház

– Hogyan kanyarodott vissza végül mégis a zenéhez?

– Lassan! (nevet) Először csak kórusokban énekeltem, majd a középiskolában hívták fel a figyelmemet arra, hogy nagyon tehetséges vagyok és érdemes lenne még komolyabban foglalkoznom az énekléssel.

– Sok biztatás és meghallgatás kellhetett ehhez. Melyik volt a legmeghatározóbb az életében?

– Polgár László óriási nagy példaképem és egyszer sikerült egy meghallgatást kérnem tőle. Nagyon remegtem ettől, erre majd 20 év távlatából is jól emlékszem. Már elkezdtem volna énekelni, de látta rajtam, hogy rettenetesen izgulok. Megkérdezte tőlem, milyen nyelven éneklem a választott áriát, azt hiszem ezzel próbált picit feloldani. A végén a következő értékelést kaptam tőle: Én az ilyen hangokat szeretem; lágy, puha de tökös!

– Szintén meghatározó szerepet töltött be a karrierjének indulásában Marton Éva.

– Szegeden jártam magánének szakra és meghirdettek egy énekes kurzust, amit Marton Éva tartott. Nagy nehezen rávettem magam, hogy jelentkezzek. Az első meghallgatásnál ott ült a zongora mellett. Rendkívül meglepett, hogy ennyire közvetlenül viselkedett és nem a távolban ült valahol. Nagyon furcsa kimondani, hát még megélni, hogy egy ekkora világnagyság tyúkanyóként figyelt ránk a kurzusom.

4 Don Giovanniban Leporelloként

Mozart: Don Giovanni (Leporello) színpadi előadás az Erkel Színházban

– Aztán maga Marton akarta, hogy minél hamarabb kerüljön fel Budapestre az operaszakra, ami viszont nem volt a legegyszerűbb vállalás…

– Az volt a feltétele anno a jelentkezésnek, hogy vagy kellett 3 befejezett egyetemi év magánének szakon, vagy egy 4 éves főiskola diploma. Akkoriban eléggé bebetonozott rendszerben működött a felvétel, így szinte csak az Zenekadémistáknak volt esélyük, hogy bekerüljenek az operaszakra. Nos, ezt a tendenciát törtük föl Szegedről hárman, ami nem volt kis dolog.

– Sok rajongóban vetődik fel a kérdés, hogy mit csinál az előadások után és szabadidejében. Mit lehet erről tudni önnel kapcsolatban?

– Két kislányommal és a feleségemmel töltöm a legtöbb szabadidőmet. Gyakran túrázunk, kirándulunk együtt. Bicikli túrákat is teszünk, sőt, ha az idő engedi, a próbákra is szívesen megyek kerékpárral. Mostanában a futás és a tornázás jött be újdonságként az életembe. Korábban nem szerettem futni, de megismerkedtem Palik Lászlóval, aki a mentorom lett ebben. Az elmúlt néhány évben felcsúszott pár kiló, úgyhogy most hetente több alkalommal, egy konditeremben is találkozhatnak velem a futópadon.

– Végezetül, mit gondol? A lányai is tovább viszik a családi hagyományokat és zenészként képzelik el a jövőjüket?

– Nem erőltetem őket semmilyen pálya felé, tény hogy a zenei nevelést és a mozgás nagyon fontosnak tartom. Mindenesetre az biztos, hogy művészi vénájuk és affinitásuk van erre a pályára.

Kapcsolódó Cikkek