EUR: 308,03 Ft
CHF: 267,56 Ft
2017. október 18., szerda
Lukács

Külföld

Egyre túlsúlyosabbak az európai gyerekek

Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint, amely arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re.

A kutatók megállapították azt is, hogy a gyulladásos bélbetegségek 20-30 százaléka gyerekkorban kezdődik. Kimutatták, hogy a nyugati országokban élő gyerekek és felnőttek körében a nem alkoholfogyasztás okozta zsíros májbetegség a krónikus májbetegség egyetlen és általános oka. Már hároméves gyermekeket is diagnosztizáltak a kórral – ismertette a jelentést a The Guardian brit napilap.

Az UAG adatai az európai térség 46 országán alapulnak.

A jelentés szerint az elhízással összefüggő rendellenességek kezelése az egészségügyre fordított kiadások egytizedét emésztik fel Európában, ami veszélyezteti a közegészségügyi szolgálatok fenntartható működését az összes vizsgált államban.

Európa lakosságának egyötödét a gyermekek alkotják, és a gasztroenterolóigai betegségek előfordulása körükben növekszik. Az elhízott gyermekek 90 százaléka felnőtt korra is megőrzi túlsúlyát.

Az elhízottak számának növekedése miatti aggodalom nem új keletű és nemcsak Európára vagy a gyermekkorra vonatkozik. A The Lancet orvostudományi folyóiratban a londoni Imperial College kutatóinak nemrég közzétett tanulmánya szerint világszerte 266 millió elhízott férfi és 375 millió elhízott nő lehet. A világ lakossága évtizedenként másfél kilogrammal lett súlyosabb 1975 óta – mutatták ki a brit kutatók.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Grilljárgány haladóknak

    A nap képe: Grilljárgány haladóknak

    Különleges ajándékkal lepte meg a Land Rover a legendás brit sztárszakácsot, Jamie Olivert. A hatalmas múlttal rendelkező autógyár egy olyan továbbfejlesztett terepjárót készített a séfnek, amivel ezen túl bármikor és bárhol tud sütni.

  • Facebookon árulta a drogot, lebukott

    Facebookon árulta a drogot, lebukott

    Van az a mondás, hogy nagy az Isten állatkertje. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint annak a 26 éves amerikai fiúnak a húzása, aki közösségi oldalán próbált értékesíteni 500 gramm marihuánát.

  • Franciaországban törvény készül az utcai szexuális zaklatás büntetésére

    Franciaországban törvény készül az utcai szexuális zaklatás büntetésére

    Nők százezrei emeltek szót Franciaországban a közösségi oldalakon a szexualitás zaklatás és erőszak témájában Harvey Weinstein amerikai filmproducer botránya óta, a kormány pedig törvénytervezetet készít elő az utcai molesztálás büntetésére, a szexualitás zaklatás elévülési idejének meghosszabbítására és a gyerekek jobb védelmére.