EUR: 307,67 Ft
CHF: 287,49 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Béren kivüli juttatás

Ha már dolgozni jár, legalább ne fizessen érte!

Bevett gyakorlat, hogy ki-ki maga felel érte, hogyan jut el a munkahelyére, az utazás költségeit pedig természetesen mindenki saját zsebből állja. Holott még törvény is szól arról, hogy a munkaadó köteles megtéríteni a munkavállalóknak a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerülő kiadásait.

, Image: 48417646, License: Rights-managed, Restrictions: , Model Release: no, Credit line: Profimedia, robertharding

Profimedia

A Munka törvénykönyve többek között azt mondja ki, hogy minden olyan költséget, amely indokolt módon felmerül a munkavégzés folyamán, a munkaadónak ki kell fizetnie a dolgozójának. A számla a mobiltelefon-használattól a munkaruha megvásárlásáig számtalan esetben benyújtható a pénzügyi osztályon, és ugyancsak igaz ez a munkába járás bekerülésének megtérítésére is. Ennek módjáról részletes szabályozás is rendelkezésre áll, lássuk a részleteket.

A konkrétumok a 39/2010. (II. 26.) névre hallgató kormányrendeletből olvashatóak ki, többek között ez fogalmazza meg, hogy mit is értünk munkába járás alatt. A definíció szerint ez akkor valósul meg, ha a lakóhely vagy a tartózkodási hely és a munkavégzés helye közötti oda- és visszautazás történik. Ebben az esetben a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló utazásához megváltott bérlet vagy menetjegy árának 86 százalékát nemcsak az odaútra, hanem visszafelé is. Igaz, utóbbi kapcsán egy felső korlátot is figyelembe kell venni, ezt pedig havi 35 200 forintban szabták meg. Ennél magasabb összeget tehát nem köteles a munkáltató a „retúrért” fizetni.

A kötelező költségtérítésnek más feltételei is vannak, azon is múlik, milyen utazási eszközt vesz igénybe a dolgozó. Akik például vasúttal utaznak 2. kocsiosztályon, vagy menetrend szerinti országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratot vesznek igénybe, nyugodtan számíthatnak a költségek jóváírására. De azoknak sem kell aggódniuk, akik elővárosi vasúton (pestiesen szólva HÉV-en), menetrend szerint közlekedő hajón, kompon vagy réven utaznak a munkavégzés helyére. Sőt, ha valaki éppen légi úton közelítené meg a munkahelyét, és ehhez repülőre ülne, a szabályozás értelmében van rá esély, hogy a munkáltató befogadja a számlát. Ennek ugye feltétele, hogy minden esetben a bérlettel vagy menetjeggyel el kell számolni a munkáltató felé.

A munkavállaló autóval is érkezhet a munkahelyére. Ilyenkor kilométerenként 9 forint költségtérítés számolható el akkor is, ha egyébként a munkába járás tömegközlekedés igénybevételével is megoldható lenne, de azt a dolgozó nem veszi igénybe. Ha ezt az utat választjuk, akkor előzetesen nyilatkozni kell a lakó- és a tartózkodási helyről, valamint arról is, hogy a napi munkába járás a lakóhelyről vagy a tartózkodási helyről történik-e. A gépjárművel történő munkába járás esetében nem előírás, hogy a gépjármű a munkavállaló saját gépjárműve legyen, illetve lehetőség van arra is, hogy több munkavállaló akár együtt utazzon egyetlen gépjárműben.

Végezetül pedig azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a munkába járás fogalmában szerepel az átutazás céljából igénybe vett helyi közösségi közlekedés esete. Tehát ha valaki Törökbálintról jár át Vácra dolgozni, az utazás során pedig budapesti helyi jegyet (bérletet) is váltania kell, ennek árát is visszakérheti a munkáltatótól. A teljes képet azonban kiegészíti, hogy a munkáltató nem köteles megtéríteni az átutazás céljára használt helyi bérlet vagy jegy árát, arra csupán lehetősége van. (x)

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem engedték el nyaralni? Nincs egyedül!

    Nem engedték el nyaralni? Nincs egyedül!

    Minden harmadik munkavállaló szerint nehézkes a nyári szabadságok kivétele, minden második dolgozó pedig arról is beszámol, hogy előfordult már vele, hogy nem engedték az előre tervezett időpontban szabadságra menni.

  • Az unalom is káros lehet az egészségre

    Az unalom is káros lehet az egészségre

    Azt hallották, hogy egy francia alkalmazott beperelte a munkáltatóját arra hivatkozva, hogy az állásában „zombivá unatkozta” magát, ez pedig szakmailag „meggyilkolta” őt?

  • Erzsébet-utalvánnyal gyerekjáték az iskolakezdés

    Erzsébet-utalvánnyal gyerekjáték az iskolakezdés

    A Lokál Extra négy oldalas mellékletében azt mutatjuk be, miért éri meg az Iskolai Erzsébet-utalványt, illetve az Erzsébet-utalvány Plusz kártya Iskolai-zsebét választani, ha tanszervásárlásról van szó.