EUR: 307,44 Ft
CHF: 265,22 Ft
2017. október 20., péntek
Vendel

Erzsébet program

Hatodjára is zászlót bontott a Talentum Tábor

Harmadik tanévén is túljutott április utolsó hétvégéjén az Erzsébet Talentum Program. Az Erzsébet-program keretein belül indított tehetséggondozó kurzuson idén 112 gyerek vett részt, őket olyan világsztárok trenírozták, mint Erdei Zsolt bokszoló, Komáromi Tibor birkózó vagy éppen Martinek János öttusázó.

Talentum Program, Zánka, Erzsébet-program (Fotó Kobza Miklós)

(Fotó: Kobza Miklós)

Sorozatban hatodik alkalommal fogadta a fiatal tehetségeket az Erzsébet Talentum Program április utolsó hétvégéjén. A 2012-ben útjára indított Erzsébet-program tehetséggondozó kurzusának 2016-os tavaszi táborát április 28. és május 1. között, a Balaton menti Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánkán tartották meg.

A Talentum Programban azok a gyermekek vehetnek részt, akik az előző évi nyári tematikus Erzsébet-táborokban a szakfoglalkozások során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és meghívást kaptak a programba az adott tábor szakmai vezetőjétől.  A 2013/2014-es tanévben 100, a 2014/2015-ös tanévben már 112 gyermek jutott ilyen lehetőséghez. A mostani, 2015/2016-os tanév őszi (2015. november) és tavaszi táborában szintén 112 gyermek vehetett részt összesen.

A táborban ezúttal is a sport, az előadó-, a képző- és a népművészetek különböző területein − birkózás, ökölvívás, cselgáncs, kosárlabda, labdarúgás, öttusa, továbbá alkotó- és képzőművészet, formatervezés, színjátszás, írás-olvasás, zene, népművészet, népzene és néptánc − tartottak foglalkozásokat a szakemberek a gyerekeknek. A Tavaszi Talentum Tábor szakmai vezetői között ezúttal is ott volt Erdei Zsolt „Madár” bokszoló, Hadfi Dániel cselgáncsozó, Horváth Attila népművész, Komáromi Tibor birkózó, Letenyei Gábor néptáncoktató vagy éppen Martinek János öttusázó is. A táborozás során a szakmai fejlesztőprogramokra napi 2 x 3 órát fordítanak a szervezők.

Kapcsolódó Cikkek