EUR: 307,59 Ft
CHF: 281,39 Ft
2017. május 24., szerda
Eszter, Eliza

Program

Hozz ki többet kevesebből! – Filmpályázat a környezettudatosság jegyében

Idén is meghirdeti filmpályázatát az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. A kampány keretében fiatal, elsősorban egyetemista és középiskolás korú amatőr filmesektől várják, hogy fogalmazzák meg képekben, mit takar számukra a „HOZZ KI TÖBBET KEVESEBBŐL!” gondolat a környezetünkre való odafigyelés, a körülöttünk keletkező hulladékokkal való felelős bánásmód terén. Az alkotásokat Pokorny Lia, Novák Péter és Vadon János értékeli majd. A legkreatívabb kisfilmek készítői félmillió forint értékű vásárlási utalványt kapnak. Pályázni 2016. május 8-ig lehet, részletek a kampány weboldalán.

Magyarországon évente összesen körülbelül két Gellért-hegynyi szemét keletkezik. Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) adatai szerint csak a lakosság több mint 3,7 millió tonna hulladékot termel, ami fejenként átlagosan napi 1 kg-ot jelent. A lakossági hulladék jelenleg több mint 60 százaléka hulladéklerakókba (szeméttelepekre) kerül.

Bár felmérések szerint, a lakosság nagy része környezettudatosnak vallja magát, ha ezt a mindennapokra „lefordítjuk”, kiderül, valójában nincs így. Ezt jól mutatja például, hogy a megkérdezettek 80-90 százaléka állítja, hogy szelektíven gyűjti a hulladékot a mindennapokban, a hivatalos adatok azonban rávilágítanak: mindössze körülbelül 15 százalék tesz valóban így.

Az OKTF NHI társadalmi szemléletformáló kampányainak célja, változtatni ezen az arányon. A filmpályázattal pedig arra törekszik, hogy egy kifejezetten nehezen elérhető és megszólítható célcsoportban, a fiatalok (elsősorban egyetemista és középiskolás korosztály) körében erősítse a környezet iránti érzékenységet, és terjessze, népszerűsítse a hulladékok kezelésével kapcsolatos felelős gondolkodást, és tudatosítsa, mit jelent ez a hétköznapokban.

Az OKTF NHI a felhívásra olyan 30-90 másodperc közötti kisfilmeket vár, amelyek „lefordítják” a mindennapi életünkre, mit jelent a „HOZZ KI TÖBBET KEVESEBBŐL!” gondolat. Mit takar a hétköznapi gyakorlatban a környezettudatos gondolkodás és a hulladékokkal való felelős bánásmód, és hogyan tudjuk ezen a szűrőn keresztül nézni a világot, ennek megfelelően meghozni minden döntésünket a legkisebbtől a legnagyobbig? A filmpályázatra három korcsoportban lehet jelentkezni, melyek a Tinik (14-18 év közöttiek), a Fiatalok, de már felnőttek (19-30 év közöttiek) és a 30+ (30 év felettiek) korcsoportja.

A beérkező kisfilmeket a döntőben – csak úgy, mint tavaly – idén is Pokorny Lia színművész, Novák Péter színész, műsorvezető és Vadon János, rádiós műsorvezető értékeli majd. A zsűri tagjai mind olyan szakemberek, akik a saját életükben is szem előtt tartják környezetünk védelmének fontosságát, és eszerint – felelősen és tudatosan – is élik a mindennapjaikat.

A legjobb, legkreatívabb filmek a legfiatalabb korcsoport tagjai számára 300 ezer, míg a két idősebb korcsoport pályázói számára 500 ezer forint értékű vásárlási utalványt jelenthetnek.

Az OKTF NHI immár harmadszor írja ki filmpályázatát, amelyre 2014-ben 18, 2015-ben pedig már 83 kisfilmet készítettek el és küldtek be fiatal alkotók.

Kapcsolódó Cikkek

  • Punnany Massif

    Punnany Massif

    Brutális koncerttel örvendezteti meg rajongóit a Punnany Massif.

  • Érdekel a katonaság? Nézz be a kulisszák mögé!

    Érdekel a katonaság? Nézz be a kulisszák mögé!

    A MATASZ Pest Megyei Szervezete, 2017. évben 8. alkalommal rendezi meg a VSZC Madách Imre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumával közösen az „Egy nap a honvédelemért” címmel Gödöllőn, a Pest-megyei honvédelmi és toborzó napját.

  • A Mystery Gang extrém helyeken is nyomja a bulit

    A Mystery Gang extrém helyeken is nyomja a bulit

    A trió a legautentikusabb, legelemibb, legkezdetlegesebb formájában mutatja be, milyen is volt a rock and roll Amerikában az ötvenes évek derekán. Ösztönös, fékevesztett szabadság és zabolátlan életérzés, amely ebből a zenéből árad, csakis hiteles fazonoktól fogadható el maradéktalanul.