2018. január 19., péntek
Sára, Márió

Egyéb XXII.kerület

Ilyen barlanglakásokban éltek Budafokon

A 42. Budafok-tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében mi is elmentünk a Veréb utca 4. számú barlanglakás-múzeum bejárására. Megtudtuk, a ma már Európa-szerte kuriózumnak számító, hegybe vájt barlanglakásokban Budafokon még az 1960-as években is éltek, és igen takaros kis portákat alakítottak ki az itt letelepedett emberek. Megmutatjuk, mit láttunk, de ezt érdemes személyesen is megnézni!

Promontor, a régi Budafok szőlőhegyeiről volt híres, mindaddig, míg a filoxérajárvány itt is maradandó károkat nem okozott. Ezt követően az itt letelepedettek egyfelől gyümölcstermesztésbe kezdtek, másfelől mészkőbányászattal keresték meg a kenyerüket.


– A zsellérek egy idő után rájöttek, hogy nem kell albérletet fizetniük, hiszen a kivájt mészkőhegyek gyomrában remek, lakássá alakítható üregek keletkeztek. A Tóth József utcában igazi „barlanglakás-lakótelepek” jöttek létre – mesélte Appel Péter. A barlanglakások idegenvezetője hozzátette, még az 1960-as években is éltek itt, mígnem a hatalom azzal vetett véget a „föld alatti lakásoknak”, hogy ide hozatta az Óbudai Gázgyárból a mérgező salakanyagot, azzal töltötték fel ezeket a „lakógödröket”.

Ezzel óriási kárt okoztak az itt élő embereknek és utódaiknak is, hiszen rengeteg pénzért, közel másfél milliárd forintból kellett évtizedek múltán teljes talajcserét végezni a szennyezett területeken. Itt a Veréb utcában is több udvar volt lakásokkal, mára azonban csak ez az egy maradt meg múzeumnak. Ezt azonban sokkal jobban ki lehetne használni turisztikai szempontból, hiszen ez a barlanglakás Európa-szerte is egyedülálló.


A barlanglakás-múzeum előzetes egyeztetés (+36/20 447-8333) alapján látogatható.

Barlanglakás Szépasszony spari22

Szépasszony sparhelttel sütöttek-főztek

Barlanglakás penész22

A növényzet helyenként átjön a mészkőfalon a hegybe vájt lakásban

Barlanglakás múzeum22

A barlanglakás múzeumban a az itt élők használati eszközeit is összegyűjtötték

 

Barlanglakás kert22

Kiskert a hegybe vájt porta előtt

Barlanglakás étkező22

Étkező

Kapcsolódó Cikkek

  • Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Czippán Anett: A szoptatás őrületesen fáj

    Meglepő fotót osztott meg követőivel Czippán Anett. A műsorvezető tavaly novemberben adott életet második gyermekének, Somának és szerette volna megmutatni, hogy a szoptatás mennyire fájdalmas tud lenni.

  • A közösség ünnepe

    A közösség ünnepe

    Hetedik alkalommal rendezték meg a város bálját, amelynek bevételét ezúttal a kanizsai gyermekotthon javára fordítják: az intézményben sószobát és sportpályát akarnak kialakítani.

  • Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    Rotary-bál a jótékonykodás jegyében

    A korábbi hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Jótékonysági Rotary-bált. Mivel a célok közösek, a Sopronban működő két Rotary klub együtt szervezi a rangos eseményt a Liszt Központban január 20-án.

  • A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    A zöld SZTK felújítása miatt lezárták a parkolót

    Megkezdődtek  a korábbi II. számú rendelőintézet (“Zöld SZTK”) átalakítási- felújítási munkálatai. Ahogy arról már beszámoltunk, a Fejér Megyei Kormányhivatal költözik majd a jelenleg használaton kívüli épületbe.