2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb II.kerület III.kerület

Itt a hungarikum Vasuta palackozott fröccs

Vasuta Gábor tősgyökeres II. kerületi, 1949 óta lakik itt, ide járt általános és középiskolába is. Az épületgépész szakember vállalkozását is itt indította el 1976-ban, most a Keleti Károly utcában és a Lövőház utcában vannak a cége irodái.

A negyven évig kazánok karbantartásával foglalkozó mester mára átadta fiának a stafétát, és 73 évesen a fröccskészítés lett a szívügye. Létrehozta a Vasuta palackozott fröccsöt, amelyre megkapta a Hungarikum védjegy használati jogát, valamint az eredetvédelmet.


Vasuta Gábor2

Vasuta Gábor 73 évesen alkotta meg a palackozott fröccsöt

Vasuta Gábor ezer szállal kötődik a kerülethez.

– Én még jártam a Kikelet vendéglőbe, a Bimbó csárdába, a Vadrózsába… Mostanában Márkusnál ebédelek, igen jól főznek, a kedvenc cukrászdám pedig az Auguszt. Értékelem a megbízható és állandó minőséget. Remélem, egyszer a Vasuta palackozott fröccsöt is úgy emlegetik majd, mint ami öregbíti az ország hírnevét – mondta a Lokálnak a Vasuta-fröccs feltalálója. Arra a kérdésre, mi adta az ötletet a palackozott fröccshöz, azt a választ adta: ha vendéglőbe ment, nem tudtak adni egy igazi fröccsöt.


– Minden esetben ásványvízzel hozták, és nem szódával. Arra gondoltam „mint nem szakember”, hogy „becsomagolom a fröccsöt”, vagyis elkezdem palackozni. Kitaláltam egy technológiát, ami garantálja a bor minőségét, tájjellegét, mennyiségi betöltését, javítja a komfortérzetet és biztosítja a gyors kiszolgálást. A palackozott fröccs nem hizlal, nem álmosít, tartósítószert nem tartalmaz, cukortartalma nulla – számolt be Vasuta Gábor. A feltaláló hozzátette, a Vasuta palackozott fröccs 28 európai tagállamban le van védve.

Vasuta fröccs

A nagy nyári fesztiválokon már kóstolhatjuk a garantált minőségű fröccsöt

– Megint tapasztaltam, hogy senki se lehet próféta a saját hazájában: külföldön hamarabb fölfedezték a Vasuta palackozott fröccsöt, mint idehaza. Párizs, Brüsszel, Hága után Japánban, majd Szingapúrban arattunk sikert vele. De arra büszke vagyok, hogy a találmány Szabadkán mutatkozott be. Először Ausztriában gyártották, mert a magyar törvények nem adtak rá lehetőséget. Hozzáteszem: végül itthon is kinyíltak a kapuk, így tudtuk hazahozni a gyártást: a fröccsre most már nincs jövedéki adó és palackozható 2,5 bar nyomáson. Aki csak kóstolta, mellénk állt, még a köztársasági elnök úrtól és a miniszterelnök úrtól is kaptam elismerő sorokat. Beválasztottak az MNB Értékteremtők és Értékőrzők klubjába.

Az már biztos, hogy az idei nagy zenei fesztiválokon mi is megkóstolhatjuk a Vasuta palackozott fröccsöt, aminek garantált a minősége és a bor-szóda aránya, nem lötykölik ki, visszazárva megőrzi a szénsavasságát, jól hűsít, frissít, egyszóval igazi bulizóital.

Kapcsolódó Cikkek