2018. január 22., hétfő
Artúr, Vince

Belföld

Iványi Gábor tisztes szegénysége

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (a továbbiakban: MET) – korábban egyház, azonban a 2011. évi CCVI. törvény hatálybelépését követően már csak egyesület – vezetője, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő mostanában ahol csak teheti, panaszkodik, nem hagyna ki egyetlen alkalmat sem, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a FIDESZ-KDNP kormánya ellehetetlenítette az egyházát és a csőd szélére került a korábban virágzó intézményrendszere – számolt be a 888.hu
A portál a nyilvánosan elérhető adatok alapján megnézte, mit jelent Iványi szegénysége, valóban partvonalra tette-e a regnáló hatalom. A különböző nyilvántartások alapján Iványi és családja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségen kívül másik tizenegy alapítványban, egyesületben, valamint négy cégben is közvetlenül érintett. Bár a MET 2011. óta egyesület, Iványiék egyetlen beszámolót sem tettek még közzé, így annak gazdálkodásáról túl sok információ nem áll rendelkezésre. Annyi azonban biztos, hogy a MET 2009 óta 517.184.696 forint EU-s támogatást kapott.

A hajléktalanok gondozásával, ellátásával foglalkozó Oltalom Karitatív Egyesület beszámolói alapján azt látható, hogy az Egyesület 2011 óta minden évben több, mint 250 millió forint állami támogatást kapott és szintén „az ellehetetlenítő Orbán-rezsimben” nyert el közel 40 millió forint EU-s támogatást is – írja a 888.hu.  Kérdésként merülhet fel, hogy a 2012-2013-2014-es években honnan származtak azok a bevételek, amiket nem nevesítettek a beszámolóban külön, csak a „Támogatások” általános kategóriában, azonban az azt részletező alkategóriákban – tehát, hogy önkormányzati, európai uniós, vagy állami támogatásról van-e szó–semmilyen említést sem tettek. Így a 2014. év esetében 111.444.000 forint, 2013. esetében 70.317.000 forint, 2012-ben pedig 30.938.268 forint eredete rejtély marad.


A portál szerint adódik tehát a kérdés: ha valami nem önkormányzati, nem állami, nem EU-s támogatás és nem is személyi adomány – mivel ebben a kategóriában sincsenek feltüntetve a fenti pénzek –, akkor az micsoda? Honnan származnak ezek a pénzek?

További érdekes részletek a 888.hu oldalán olvashatóak!


Kapcsolódó Cikkek

  • Idén 6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése

    Idén 6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése

    Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a tárca számításai szerint – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

  • Óriási esemény lesz a miskolci farsang

    Óriási esemény lesz a miskolci farsang

    Charlie, Ismerős Arcok, a Takáts Tamás Blues Band, Pál Dénes, Varga Miklós, Vastag Csaba, a Paddy And The Rats és még sok más ismert előadó gondoskodik idén is annak a sokezer embernek a szórakozatásáról, akik ebben az évben is ellátogatnak Miskolc belvárosába az év legnagyobb téli gasztronómiai eseményére, a Becherovka Miskolci Farsangra.

  • Kövér: A magyar a megmaradás nemzete

    Kövér: A magyar a megmaradás nemzete

    A történelem ugyan szétválasztotta és szétszórta, de a kultúrájuk megtartja a magyarokat, ezért a magyarság nem a szétesés és a szétszóródás, hanem a megmaradás nemzete – jelentette ki Kövér László a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen vasárnap.