EUR: 307,19 Ft
CHF: 286,37 Ft
2017. január 18., szerda
Piroska

Egyéb XIX.kerület XVIII.kerület

Lőrincről a Bozsikba

Együttműködési megállapodást írt alá múlt héten a Szentlőrinci AC (SZAC) és a Budapest Honvéd. A két klub utánpótlás-játékosai mind a két irányba válthatnak. Azaz elképzelhető, hogy a kispestieknél kevesebbet játszók a SZAC-ban pallérozódnak tovább, míg a lőrinci fiatalok előtt ott a lehetőség, hogy néhány év alatt az NB I-es Honvéd mezét viselhessék.

Honvéd - 1908 SZAC Pisont István ( Fotó: Sáfár Tibor)

Pisont István tehetséges gyerekeket juttathat a Bozsik Stadionba
( Fotó: Sáfár Tibor)

Nagy szerepet vállalt az egymásra találásban Pisont István, aki mind a két klub sorsát a szívén viseli.

(fotó: SZAC)

Lehet, hogy ezekből a tízéves lőrinciekből Honvéd játékos lesz? (fotó: SZAC)

– Ez tényleg a valóra vált álom kategória – mondta lapunknak Pisont, a SZAC szakmai igazgatója, aki a Honvéd színeiben száznál is több mérkőzést játszott. A jelenleg a Diósgyőrgynél másodedzőként is dolgozó szakember szerint komoly potenciál van a szomszédos kerületek klubjainak együttműködésében. – A szakmai hatékonyság mellett nagyon fontos, hogy emberi kapcsolatokon is alapul a közös munka.

A SZAC Út Magyarország élvonalába programjának egyik állomása lehet ez a szerződés, amelynek értelmében a legtehetségesebb fiatalok a kispestiekkel készülhetnek a jövőben.

– Ez az elsődleges cél, de ugyanúgy segítünk azoknak a Honvéd-futballistáknak, akik kevés játéklehetőséghez jutnak klubjukban, ők a SZAC-ban tudnak tovább fejlődni.

Nyolcadikként zárt a Honvéd

A labdarúgó NB I utolsó fordulójában 2−1-es vereséget szenvedett Felcsúton a Budapest Honvéd együttese. A Puskás Akadémia győzelme ellenére is búcsúzott az élvonaltól. A kispestiek nem érték el a nyáron célul megfogalmazott dobogós helyezést, végül nyolcadikként zártak.

Felcsút, 2016. április 30. Patrick Ikenne-King, a Budapest Honvéd (k) játékosa vigasztalja Márkvárt Dávidot, a Puskás Akadémia játékosát a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia - Budapest Honvéd mérkőzés után a felcsúti Pancho Arénában 2016. április 30-án. A hazai csapat 2-1-re győzött, ennek ellenére kiesett az OTP Bank Ligából, mert a Vasas is begyűjtötte a bennmaradáshoz szükséges három pontot. MTI Fotó: Kovács Tamás

King vigasztalja a felcsúti Mákvártot, de a kispestiek sem lehetnek elégedettek a szezonnal
MTI Fotó: Kovács Tamás

Címkék

Kapcsolódó Cikkek