EUR: 308,58 Ft
CHF: 288,13 Ft
2017. március 28., kedd
Gedeon, Johanna

Sport

Storck elégedett a magyar csapat teljesítményével

Bernd Storck szövetségi kapitány elégedett az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott teljesítményével, miután pénteken 4-0-ra legyőzték az U21-es csapatot az ausztriai edzőtáborban.

“Nem szabad túlértékelni a mai kétkapus játékot, de összességében elégedett vagyok” – jelentette ki a német szakember a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Storck szerint játékosai gyors futballt játszottak, sok helyzetet dolgoztak ki, és a fiatalok is jól szálltak be a mérkőzésbe, illetve kiváló volt az összhang a csapatrészek között. Hozzátette, a védelem is megfelelően dolgozott, mert az U21-esek legígéretesebb támadásait is sikerült megakasztani.

“Nagyon kemény edzésnapokon vannak túl a futballisták, ez meglátszott az utolsó húsz percben, de az Európa-bajnokságra már csúcsformában lesz mindenki” – mondta Storck, aki minden igényt kielégítőnek nevezte a Bad Kleinkirchheim-i körülményeket.

A találkozón Lang Ádám nem lépett pályára, mert az egyik edzésen kiment a bokája, míg Korcsmár Zsolt combját fájlalva hagyta el a játékteret. A gólokat Pintér Ádám, Lencse László, Sallai Roland és Korcsmár szerezte.

A magyar válogatott jövő szerdáig készül Ausztriában, majd pénteken 18 órától az Afrika-bajnok Elefántcsontparttal vív barátságos mérkőzést a Groupama Arénában. Ezt követően hétfőtől ismét Bad Kleinkirchheimben folytatódik a felkészülés, az Eb előtti utolsó barátságos találkozót pedig június 4-én a világbajnok német csapattal játsszák a magyarok Gelsenkirchenben.

A magyar válogatott 44 év után szerepel ismét Eb-n: június 14-én Ausztria ellen kezd Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izlanddal találkozik, végül 22-én Lyonban Portugáliával csap össze.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vb-selejtezők: a neheze még hátravan

    Vb-selejtezők: a neheze még hátravan

    Félidejéhez érkezett a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata. Bár egyelőre még korai lenne hosszú távú következtetéseket levonni egy-egy válogatott részvételi esélyeiről, több csoportban is vannak érdekességek.

  • A Napoli edzője Arany Kispadot nyert

    A Napoli edzője Arany Kispadot nyert

    Maurizio Sarri, a Napoli labdarúgócsapatának trénere kapta meg a 2015/2016-os olasz szezon legjobb edzőjének járó díjat, a Panchina d’Orót (Arany Kispad).