EUR: 309,40 Ft
CHF: 288,82 Ft
2017. március 24., péntek
Gábor, Karina

Külföld

Trump a Rolling Stones kérése ellenére is használja a dalaikat

Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns továbbra is felhasználja a Rolling Stones dalait kampányeseményein, bár a zenekar szerdán közleményben kérte, hogy ne tegye ezt.

Trump csütörtök esti rendezvényén is elhangzott a You Can’t Always Get What You Want (Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz) című Stones-szám.

A New York-i milliárdos az amerikai CNBC tévécsatornának elmondta, hogy joguk van a dalok használatára.

“Sok számot használunk fel, megvannak a jogok, mindig megvásárolom őket” – közölte a CNBC-vel.

Az elnökjelölt-aspiráns, aki rendszerint egy-egy Stones-világsláger ritmusára vonul fel a kampányrendezvények színpadára, a brit zenekarnak arra a levelére válaszolt, melyben kijelentették, sosem adtak engedélyt, hogy Trump kampányában a dalaikat játssza. Azt kérték, “azonnal hagyjon fel zenéjük mindenféle használatával”.

A CNBC kérdésére azt is elmondta, hogy se neki, se a stábjának “nincs semmi gondja” az együttessel. “Szeretem Mick Jaggert, szeretem a dalaikat” – hangsúlyozta.

Nemcsak a Stones tiltotta meg Trumpnak, hogy zenéjével kampányoljon, Adele brit popsztár, Steven Tyler, az Aerosmith énekese és Neil Young is tiltakozott dalaik politikai célú használata ellen. Az ő kérésüket Trump tiszteletben tartja.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nincs kiürítési terve a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek

    Nincs kiürítési terve a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek

    Egy évvel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren 16 emberéletet követelő robbantásos merénylet után sincs kiürítési terve a légikikötőt üzemeltető vállalatnak – közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy szakszervezeti vezető nyilatkozatára hivatkozva.

  • Felszínre hoztak egy 2014-ben elsüllyedt kompot

    Felszínre hoztak egy 2014-ben elsüllyedt kompot

    Sikerült a vízfelszínre emelni péntekre a 2014-ben elsüllyedt dél-koreai kompot, és ezzel lehetővé vált, hogy kikötőbe szállítsák, megtalálják az eltűnt kilenc ember holttestét, és megállapítsák a katasztrófa okát – jelentették be hivatalosan Szöulban.