EUR: 304,92 Ft
CHF: 277,00 Ft
2017. július 24., hétfő
Kinga, Kincső

Külföld

Trump és Cameron nem lesznek puszipajtások

Elnökké választása esetén nem számít “nagyon jó” viszonyra David Cameron brit miniszterelnökkel Donald Trump, az amerikai republikánus párt elnökjelölt-aspiránsa. Trump, aki az ITV brit kereskedelmi televízió hétfői politikai magazinműsorának nyilatkozott, Cameron őt elítélő decemberi nyilatkozatára utalt.

A brit kormányfő a londoni alsóház képviselői előtt annak idején “megosztónak, ostobának és tévesnek” nevezte Trump azon nem sokkal korábbi kijelentését, hogy London egyes városnegyedeibe a rendőrök sem mernek bemenni, mert félnek a helyi radikális muszlim közösségektől.

A kijelentés komoly felháborodást keltett brit politikai körökben.

Az ügyben megszólalt Boris Johnson, London minap leköszönt előző polgármestere is, kijelentve: ő csak azért nem megy be New York egyes városnegyedeibe, mert valós a kockázata annak, hogy ott összefut Donald Trumppal.

Trump az ITV-nek adott hétfői interjúban a brit miniszterelnök decemberi nyilatkozatára vonatkozó kérdésre azt mondta: nem érdekli Cameron véleménye, és “nem is számít”, hogy a brit kormányfő mit gondol róla. “Legfeljebb nem leszünk nagyon jó viszonyban egymással” – tette hozzá. Trump kijelentette: jó kapcsolatokra törekszik Cameronnal, de nem úgy tűnik, hogy az általa felvetett problémát a brit miniszterelnök egyáltalán megpróbálná kezelni.

Az amerikai elnökjelöltségre törekvő milliárdos kijelentette azt is, hogy ő nem ostoba és nem is tartja magát megosztó személyiségnek, sőt – “ellentétben a jelenlegi amerikai elnökkel” – ő az, aki egységet teremt.

Trump konfliktusba keveredett Sadiq Khannal, London nemrég megválasztott új – egyben első muszlim – polgármesterével, miután a decemberi párizsi merényletek után kilátásba helyezte, hogy elnökké választása esetén átmenetileg megtiltaná a muszlimok beutazását az Egyesült Államokba. Khan megválasztása után azonban az amerikai politikus kijelentette, hogy “mindig lesznek kivételek”.

Sadiq Khan a BBC televíziónak erre reagálva nem sokkal később azt mondta: nem kér Trump “kivételezéséből”, mivel nemcsak róla van szó, hanem a barátairól, a családjáról és világszerte mindenkiről, akinek a háttere az övéhez hasonló.

Hozzátette: az iszlámról Donald Trump által vallott nézetek “a tudatlanságból fakadnak”, és pontosan azoknak a szélsőségeseknek a kezére játszanak, akik szerint nem lehet valaki egyszerre nyugati és muszlim. Khan kijelentette azt is, hogy ő Hillary Clintont, a demokraták elnökjelölt-aspiránsát támogatja, és reméli, hogy Clinton “tönkreveri” Trumpot az elnökválasztáson, ha ők lesznek a demokraták és a republikánusok hivatalos jelöltjei.

A hétfői ITV-interjúban Donald Trump azt mondta, hogy Sadiq Khan “nagyon otromba” kijelentései sem érdeklik. “Mondják meg neki, hogy emlékezni fogok e nyilatkozataira” – tette hozzá.

Szavaira azonnal reagált Sadiq Khan szóvivője, megismételve a polgármester azon véleményét, hogy Donald Trump nézetei tudatlanságból fakadnak, emellett megosztók és veszélyesek is. Ez a félelemkeltés politikájának legrosszabb fajtája, amelyet a választófülkékben az amerikaiak éppúgy elutasítanak majd, ahogy a londoni választók tették a polgármester-választáson – tette hozzá Khan szóvivője.

Kapcsolódó Cikkek